Magabiztos győzelmet aratott és kijutott az Eb-re a spanyol csapat

2007.11.18. 00:09
Hazai pályán 3-0-ra verte Spanyolország Svédországot, így kijutott a 2008-as Európa-bajnokságra. Vereségük ellenére a svédeknek is komoly esélyük van a kvalifikációra, egy pontra van szükségük a zárónapon, vagy arra, hogy az északírek ne nyerjenek a spanyolok ellen.
Spanyol öröm: kijutottak az Eb-re
Reuters
Spanyol öröm: kijutottak az Eb-re
Spanyol öröm: kijutottak az Eb-re
Reuters
Spanyol öröm: kijutottak az Eb-re

Az F csoport két legerősebb csapata lépett pályára Madridban, Spanyolország Svédországot fogadta. Bő egy évvel ezelőtt Luis Aragones gárdája kétgólos vereséget szenvedett idegenben, hazai pályán szerettek volna elégtételt venni.

Nem telt bele negyedóra, és a spanyol csapat az első helyzetét már gólra is váltotta: Xavi szögletét Fabregas Capdevila elé továbbította, a balhátvéd pedig közelről bevette Isaksson kapuját.

Továbbra is a spanyolok voltak veszélyesebbek, ezt előbb Villa kapufája jelezte, majd sikerült megszerezni a második gólt is: Xavi indításával Capdevila ment el a bal oldalon, majd visszatette a labdát Iniestának, és a barcelonai középpályás nem hibázott.

A második játékrészben sem álltak le a spanyolok, és a 65. percben ez újabb gólt eredményezett: Xavi szöglete után Capdevila lőtt kapura, és bár az ő próbálkozását még mentették a svéd védők a gólvonalról, a labda Sergio Ramos elé került, és a Real Madrid hátvédje megszerezte a harmadik találatot.

A spanyol együttes a hátralévő időben tartotta az eredményt, ezzel a győzelemmel pedig kijutott az Eb-re.

EB-SELEJTEZŐK

G CSOPORT
Spanyolország - Svédország 3-0 (Capdevila 14., Iniesta 39., Sergio Ramos 65.)
Legfrissebb hírek

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
Tegnap, 9:24

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Xavi: Legalább a dobogón ott voltam... – bemutatták az új holland kapitányt

Minden más foci
2026.08.25. 21:24

Xavi nem akarja átalakítani a holland iskolát

Minden más foci
2026.08.13. 08:25

Xavival is tárgyalt a holland szövetség a kapitányi posztról – sajtóhír

Minden más foci
2026.08.12. 16:33

Xavi szerint Yamal uralhatja a következő 15-20 évet

Foci vb 2026
2026.07.10. 14:44

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.09.29. 12:12

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56