Német és spanyol fölény a BL-ben

S. J.S. J.
2007.11.26. 23:58
Címkék

Befejeződtek a csoportküz delmek az új rendszerű, 32 gárdát felvonultató férfi BL-ben, és kialakult a középdöntő mezőnye. A magyar együttesek közül a hat győzelmet arató Pick-Szeged jutott tovább, míg az erősebb vetélytársakba botló MKB Veszprémnek nem sikerült az első vagy a második helyet megszereznie.

A BL-ben továbbra is hatalmas a spanyol és a német fölény. Mind a négy ibériai gárda (Barcelona, Ciudad Real, León, Pamplona) csoportelső lett, a négy német közül pedig három (Kiel, Hamburg, Gummersbach), valamint Flensburg is bekerült a 16 közé. Figyelemre méltó, hogy mindkét francia (Ivry, Montpellier) és szlovén (Celje, Velenje) csapat is rovábbjutott. A legvaskosabb meglepetés a Veszprém kiesése.

A KEK-ben a PLER-Airport fiatal együttese nem bírt a török Piyangóval, és kettős vereséggel búcsúzott. A nyolcaddöntő mezőnye ebben a sorozatban a BL-csoportok harmadik helyezettjeivel lett teljes.

Két magyar csapatnak volt esélye az EHF-kupában a 16 közé jutni, de csak az idegenben (a román Dinamo Bucuresti otthonában) is remeklő Dunaferrnek sikerült, mert a DKSE Airport-Debrecen – igaz, csak egy góllal – gyengébbnek bizonyult a Krasznodarnál.

Mind a három kupában kedden sorsolnak.

Legfrissebb hírek

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
17 perce

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
37 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
40 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
41 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
53 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
1 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
1 órája

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
2 órája