Akitől félhetnek a kapusok

BERECZKY ATTILA, SIMON JÓZSEFBERECZKY ATTILA, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2007.11.30. 10:13
Címkék
Franciaország több városában december 2-án rajtol a 18. női kézilabda-világbajnokság. A vb-bronzérmes és Eb-ötödik magyar válogatott Németh András irányításával készült fel a tornára, amely egyben olimpiai selejtező, és szeretne hagyományainak megfelelően, vagyis sikeresen szerepelni a 24 csapatos viadalon. Sorozatunkban szerepkörönként mutatjuk be a magyar együttes kulcsjátékosait – most a balátlövőket.

Sokan féltették Tóth Tímeát, amikor kiderült, hogy Ausztriába igazol, akárcsak Kirsner Erika és a Fradi volt klubedzője, Németh András. A klasszis balátlövő azonban az aggodalmaskodókat megcáfolva pazar őszt produkált a legendás Hypo NÖ-ben. Már a felkészülési tornákon látszott, hogy a magyar játékos lesz a südstadtiak egyik kulcsembere, amit aztán Tóth Tímea a Bajnokok Ligája-csoportmeccsek első négy fordulójában egyértelműen bizonyított. Négy mérkőzésen harminchétszer volt eredményes, s csak egy játékos talált be ennél többször a BLben, a győriek irányítója, Görbicz Anita (a BL-góllövőlista élcsoportja önmagában is jelzi a magyar válogatott erejét). A vb-n egymás mellett játszik majd Görbicz és Tóth, azaz nem lesz könnyű dolguk az ellenfeleknek, ha a Bajnokok Ligája-tapasztalatok alapján akarják eldönteni, melyik játékos ellen készüljenek fel.

Tóth Tímea számára a 2007–2008-as lehet a tökéletes szezon, hiszen a Fradival korábban nyert már bajnoki aranyat, MK-t és EHF-kupát, a BLben azonban „csak” a fináléig jutott (2002-ben a macedón Kometal Szkopje győzte le a döntőben a zöld-fehéreket). Mivel a bajnokok sorozatának nyolcszoros győztese, a Hypo a kilencedik serlegért indul harcba, a magyar átlövő is megvalósíthatja egyik nagy álmát, a BL-diadalt. Előbb azonban a világbajnokság következik Franciaországban, s ott elérheti a másik nagy célt…

„A csoportunkból gond nélkül, az első helyen kell továbbjutnunk – vélekedett Tóth Tímea. – A neheze ezután következik, mert minden körülmények között az élmezőnyben és minél előrébb szeretnénk végezni. Az aranyról inkább nem beszélnék, mert a minimális célunk, hogy a négybe jussunk. Így valószínűleg házigazdái lehetünk valamelyik tavaszi olimpiai kvalifikációs tornának. Az águnkon a veszélyes vetélytársak közé sorolom a románok mellett a németeket, a dél-koreaiakat és az ukránokat is, de mindegyiküket le tudjuk győzni.”

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúccsal elődöntős 400-on; Futballünnep Szarvaskenden

E-újság
11 perce

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
35 perce

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
36 perce

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
37 perce

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
1 órája

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
1 órája

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
1 órája

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik