Vízer László Máriusz válasza: Nincs saram!

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2007.12.03. 23:36
Címkék
Miközben Sopron labdarúgócsapatának élvonalbeli jövője a tét, az olasz többségi tulajdonosok szívesebben révednek a múltba. Salvatore Trunfio szakmai igazgató és Alessandro Della Chiesa pénzügyi tanácsadó azzal magyarázza a csapatnál kialakult katasztrofális szakmai, illetve financiális helyzetet, hogy a korábbi többségi tulajdonos, Vízer László Máriusz olyan adósságokat hagyott hátra, amelyről elfelejtette őket tájékoztatni. Erre reagált a hírbe hozott üzletember.

Habár Vízer László Máriusz eddig csendben, távolról figyelte, mi történik a soproni klubbal, ezúttal már nem tudta megállni, hogy ne reagáljon az új olasz tulajdonosok vádjaira – főképp mert azok, állítása szerint, távolról sem fedik a valóságot.

„Arra törekedtem a klub átadásakor, hogy a lehető legtisztességesebben, korrektül zárjak le mindent magam mögött – mondta Vízer László Máriusz, a Nemzetközi Cselgáncs-szövetség elnöke. – Nem tagadom, az egyesületnek voltak tartozásai, amikor az átadás-átvétel megtörtént. Ám ezzel az olasz vevők is tisztában voltak. Hiszen nem elég, hogy amolyan szimbolikus összegért vásárolhatták meg a gazdasági társaság többségi tulajdonrészét, de a kifizetendő vételárból még le is vontuk a tartozások összegét.”

Arra a felvetésre, hogy azért állhat érdekükben az olasz tulajdonosoknak visszafelé lövöldözniük, mert pillanatok alatt kifogytak a pénzből, Vízer László Máriusz nem kívánt reagálni.

„Fogalmam sincs, miért terjesztenek olyan dolgokat, amelyek nem felelnek meg a valóságnak – mondta a korábbi többségi tulajdonos. – Salvatore

Trunfio szakmai igazgató is ott volt, látta, amikor a szerződésben mindent rögzítettünk. A papírok aláírásával pedig az olaszok magukra vállalták a kötelezettségeket is.”

Az ügyben megkerestük Salvatore Trunfio szakmai igazgatót is, aki elhárította a felelősséget, mondván, az ő hatáskörét nem érintik a gazdasági ügyek,

ugyanakkor a korábban sugallt álláspontjához képest igencsak visszafogott véleményt fogalmazott meg a volt tulajdonos hátrahagyott „örökségével” kapcsolatban.

„A Sopronnak van elnöke, alelnöke, a gazdasági kérdésekkel ők foglalkoznak – tisztázta a szerepét Salvatore Trunfio. – Annyit

azonban elárulhatok, tudomásom szerint Vízer László Máriusz állítása helytálló, vagyis a klubvásárlás során az egyesület értékénél figyelembe vették a meglévő tartozásokat is, és azóta a jelenlegi vezetés teljesítette anyagi vállalásait. Hogy a csapat nem szerepel fényesen?

Akadnak gondok, de az MTK elleni félbeszakadt bajnokin például kifejezetten jól játszott a Sopron. Méltatlannak érzem az együttest ért támadásokat, Vincenzo Cosco edző jövőjéről pedig csak annyit, hogy januártól természetesen ő folytatja a csapatnál a munkát.”

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
2 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
2 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
3 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik