A Premier League a védő nagy álma

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2007.12.05. 23:19
Címkék
A feladat adva van: a biztos továbbjutáshoz a Tottenham Hotspur és a Getafe elleni, hátralévő két mérkőzésből egyet mindenképpen meg kell nyerni. Juhász Roland nem bánná, ha az UEFA-kupa csoportköréből való továbblépést már csütörtökön, az angolok elleni találkozón biztossá tenné az Anderlecht.

Anglia a szíve csücske.

Juhász Roland több mint két éve szerződött a belga élvonalba, remekül érzi magát az Anderlechtnél, a szurkolók talán már el sem tudnák képzelni a kezdőcsapatot nélküle, ám a magyar védő nem titkolja: minden vágya, hogy egyszer a Premier League-ben is kipróbálja magát. Gondolhatnánk, éppen ezért Juhász Roland számára minden egyes olyan találkozó különösen fontos, ahol angol klubcsapatok ellen lép pályára, mert sosem lehet tudni, hogy nem figyelnek-e fel rá – a csütörtöki UEFA-kupamérkőzésen éppen a Tottenham vezetői. Ám Juhász Rolandnak ez az eszébe sem jut, ő olyan játékos, aki szeret a földön járni.

„Anglia egy más világ – mondta a Tottenham elleni mérkőzés előtt egy nappal Juhász Roland. – A Premier League-ben futballozni az álmok netovábbja, egyelőre azonban még nem foglalkozom ezzel. A csütörtöki találkozón sem játszom másként, mintha mondjuk egy török csapat ellen lépnénk pályára. Persze nem tagadom, egyszer szeretném kipróbálni magam Angliában. És tudom, előbb-utóbb ennek is eljön az ideje.”

A 32-szeres válogatott védőt most azonban csupán egy dolog érdekli, hogy az Anderlecht valahogy győzzön a Tottenham Hotspur ellen. A belga csapat egy sikerrel ugyanis már most biztossá tenné a helyét az egyenes kieséses szakaszban.

„A hátralévő két meccsünkből egyet meg kell nyernünk a biztos továbbjutáshoz, és nem lennék elkeseredve, ha ezt már a Tottenham ellen letudnánk – folytatta a védő. – Most és az utolsó fordulóban a Getafe ellen sem lesz könnyű dolgunk, de sok választásunk nincs, az egyik találkozón győzni kell. A Tottenham a csoport favoritja, és habár jelenleg csupán az angol bajnokság tizenhatodik helyén áll, biztos vagyok benne, hogy a szezon második felében feljebb zárkózik, és minimum a középmezőnyben végez. Veszélyes csatáraik vannak, a bolgár Dimitar Berbatovra például mindenképpen oda kell figyelnünk. A Bulgária elleni, korábbi Európa-bajnoki selejtezőn már volt szerencsém ellene játszani, mit mondjak, már akkor is tapasztaltam, hogy mennyire gyors és veszélyes támadó.”

És habár az Anderlecht játékosai még véletlenül sem isznak előre a medve bőrére, a szerdai tréninget követően azért koccintottak egymással. A csapat támadója, Mbo Mpenza ugyanis harmincegyedik születésnapját ünnepelte, az őt köszöntő futballisták a sütemény és a pezsgő elfogyasztása után pedig abban maradtak, nem bánnák, ha a csatár góllal ünnepelné ezt a jeles napot.

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda vb-selejtező: Völgyi Péter húszfős keretet hirdetett

Kosárlabda
1 perce

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Jégkorong
2 perce

Kézilabda: Nagy Benedek visszatér a spanyol élvonalba

Kézilabda
19 perce

Másodszor nyert idegenben, és egy helyet előrébb lépett a Csíkszereda

Minden más foci
28 perce

Milánó 2026: kényszerű csere a kanadai hokiválogatottban

Jégkorong
35 perce

Női kézilabda: orrtörés miatt kihagyás vár az FTC olimpiai bajnok beállójára

Kézilabda
36 perce

Szlovén csatár érkezett a DAC-hoz – hivatalos

Minden más foci
50 perce

UEFA Ifjúsági Liga: Puskás Akadémia–Sporting

Minden más foci
58 perce
Ezek is érdekelhetik