Nincs mese, mindent ki kell fizetni!

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2007.12.05. 23:19
Címkék

Tizenegy nap – ennyi és nem több idejük van az FC Fehérvár vezetőinek, hogy fellebbezzenek az elsőfokú licencadó bizottság határozata ellen, amely visszavonta a klub rajtengedélyét. Vagyis december 17-ig nyújthatja be a sportvállalkozás a papírokat, amelyeknek sok mindent tartalmazniuk kell. Leginkább a fellebbezés indokait, vagyis a tartozások kifizetésére (netán átütemezésére) vonatkozó bizonyítékokat. A klubnak rendeznie kell adósságait a szállítókkal, az adóhatósággal és a játékosokkal szemben is. Különösen utóbbi kettő jelentős tétel, mert az APEH-nél a hírek szerint 100 millió forintnál is magasabb az elmaradása, s a labdarúgóknak is jelentős összeggel adós a klub. Ez új információ az ügyben, hiszen mint arról korábban beszámoltunk, a kft. a megállapodások értelmében a minimálbéreket pontosan fizeti a futballistáknak, ám az új licencvizsgálathoz beadott iratokban a tartozások között megjelent a labdarúgóknak fizetendő marketing- és arculatátviteli szerződésben garantált – eddig ki nem fizetett – összeg is. Ha ez a hír igaz, bajban lesznek a tulajdonosok, mert ezta tételt is rendezniük kell, legalábbis meg kell állapodniuk a kifizetés körülményeiről és időpontjáról.

Ha minden az ilyen esetekben megszokott forgatókönyv szerint zajlik, a klub megállapodik majd az APEH-hel és a játékosokkal a tartozások átütemezéséről, a kft. a fellebbezéshez becsatolja a felek által aláírt papírokat a megegyezésről, s ezzel minden rendben is lesz. Kérdés, hogy a futballisták hajlanak-e egy ilyen szerződés elfogadására. Ha nem, valakinek bizony fizetnie kell, hiszen négyhavi marketingpénz, a teljes őszi prémium és néhány labdarúgó számára a 2006-ban elért harmadik helyért járó jutalom is az adósságállományt hizlalja.

Csakhogy Fehérváron még az is kérdés, kinek kell rendeznie a számlát. A klub tulajdonosa Szauerwein Tivadar, ő a kft. nyolcvan százalékát birtokolja. Legalábbis ezt jelentették be már többször is, ugyanakkor a kisbefektetők közül többen is megtámadták a vállalkozó részesedésvásárlását. Érdekes mellékszál, hogy hírek szerint a vállalkozó cége, a Fetév-Szer a korábbi évekkel ellentétben már nem kap megbízásokat a városi önkormányzattól, Szauerwein Tivadar ellen pedig vagyonosodási és egyéb adóhatósági vizsgálat is folyik.

Legfrissebb hírek

Vadnai Jonatán: Szeretném éremmel zárni az évet!

Egyéb egyéni
2 perce

Kate Douglass tovább faragta az 50 méteres gyorsúszás világcsúcsát, Ledecky kikapott 800-on

Úszás
16 perce

Eppel Márton a szinte teljesen üres kapuval szemben fejelt fölé a Sepsi ellen – videó

Légiósok
25 perce

Bódog Tamás szerint a koponyatörés sem kizárt játékosánál

Labdarúgó NB I
59 perce

Népsport: Overathtal cserélt mezt Abonyi Attila, aki ma lenne 80 éves

Népsport
1 órája

Öttusa: „A döntő napjának reggelén sem gondoltam volna, hogy eljutok idáig” – Bauer Blanka az isztambuli Eb-ről

Egyéb egyéni
1 órája

MLS: Sallóiék emberhátrányban győztek, Gazdagékhoz hasonlóan kikapott az Inter Miami

Légiósok
2 órája

Videoton: akadnak nyugtalanító tények, nem árt az óvatosság a brit befektetővel

Labdarúgó NB II
2 órája