Utánuk a pontözön

CH. G. A.CH. G. A.
2007.12.06. 23:34
Címkék

Amerre a Phoenix Suns kosarasai járnak, ott nem unatkoznak a nézők. Mike D’Antoni edző tanítványai eddigi tizenkilenc meccsükön átlagban 110.5 pontot szereztek – ennél többet senki sem az NBA-ben –, szerdán pedig Torontóban, az Air Canada Centerben megjavították az idénycsúcsot. Egyrészt a Raptorsnak dobott 136 pontjukkal, de a két csapat által együttesen elért 259 pont is szezonrekord. (A liga abszolút csúcsa, a 370 pont nem forgott veszélyben. Az a pontmennyiség 1983. december 13-án született Denverben, amikor a Detroit Pistons 186– 184-re legyőzte a helyi Nuggets együttesét – háromszori hoszszabbításban. Külön-külön a 186 és a 184 pont is csúcs mint a győztes, illetve a vesztes által elért legtöbb pont.) A szerdai pontözönből szinte mindenki kivette a részét. A vendégeknél heten (!) dobtak legalább tízet, a brazil Leandro Barbosa csereként 35-öt, Amare Stoudemire 25-öt, az örökifjú Grant Hill 17-et. A Phoenix mezőnymutatója 58.9%, a Raptorsé 55.4% volt, a két csapat együttvéve 23 triplát vert be 44 kísérletéből. A meccs utáni sajtóértekezleten D’Antoni mester arról beszélt, hogy talán egyszer egy meccsen valamennyi labdabirtoklását kosárral fejezi be a Suns. Az pedig legalább háromszáz pontot jelentene… Allen Iverson szerdán 51 pontig jutott – NBA-karrierje során tizedszer érte el vagy lépte túl az ötvenpontos határt –, mégis kikapott a Denver Nuggets a Los Angeles Lakerstől 111–107re. Ráadásul a Pepsi Centerben a másik oldalon Kobe Bryant megállt 25-nél… Iverson már három negyed után 49 pontnál járt, így „veszélyben forgott” az Orlando ellen elért 60 pontos karriercsúcs, de a hajrában szoros őrizetet kapott, így mindöszsze két pontot tudott elérni.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
1 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
4 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
4 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
4 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
4 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
4 órája