Jó meccsek a nyitányon

Ch. Gáll AndrásCh. Gáll András
2007.12.07. 23:33
Címkék

Megható az az igyekezet, amely lyel a hajdúsámsoni szervezők feledhetetlenné próbálják varázsolni a 82. országos ökölvívóbajnokságot. Most tekintsünk el attól, hogy néhány bokszbíró autójának gumiabroncsait pajkos kedvű suhancok csütörtök este leeresztették, a lényeg az, hogy igazi Mikulás-buli színhelye a helyi általános iskola aulája. Az asztalokon szaloncukorral, mandarinnal tömött tálak, az egyik sarokban Télapó, a teremben remek hangulat, olykor látványos, színvonalas mérkőzések – mi kell még? Például pártatlan bíráskodás, amellyel egyszer-egyszer azért adódtak gondok. Az 54 kilós elődöntőben 13:12-re hozták ki győztesnek Kalucza Norbertet, a helyi Harangi SE kitűnőségét a juniorbajnok kiskunfélegyházai Provics László ellen, pedig Kalucza a harmadik menetben a padlón feküdt, egyszer számoltak rá – mégis győzött.

Legalábbis a pontozóknál…

Az is érdekes volt, hogy a váltósúly nagy érdeklődéssel várt egyik elődöntőjében a tavalyi junior-világbajnok Bacskai Balázs az első menet után 2:2-re állt a kispesti Klasz Árpád ellen, holott már akkor fedeles labdának használta ellenfelét. Még szerencse, hogy később nem volt szükség a pontozásra, mert „Bendzsi” a harmadik menetben borzalmas, gyomorra mért felütéssel gyakorlatilag kiütötte Klaszt, végül döntő fölényt hirdetett Ajtai Péter mérkőzésvezető. A másik ágon Káté Gyula, a címvédő MTK-s klasszis simán megverte a kőszegi Nemes Eriket, így létrejött a mindenki által olyannyira várt álomdöntő, a tavalyi finálé ismétlése. Akkor Baján egyértelmű győzelmet aratott a rutinosabb Káté, most nagyobb küzdelem várható.

Amúgy az esélyesek – Bedák Pál (51 kg), Oltványi Dávid (54 kg), Varga Miklós (60 kg), Harcsa Norbert (69 kg), Szili István (75 kg) – útja simának tetszett, meglepetést nem jegyezhettünk fel.

Eredmények a 17. oldalon

Legfrissebb hírek

Strandröplabda Eb: nagy csatában kikapott a Kun, Villám páros

Röplabda
12 perce

Népsport: Genovai futballszerelmesek

Olasz labdarúgás
15 perce

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
22 perce

Az MLSZ kizárta a Dunaújvárost a labdarúgó NB III-ból

Labdarúgó NB II
23 perce

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
34 perce

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
1 órája

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája