Meglépett az Internazionale

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.12.09. 23:14
Címkék

Öt pont – már ennyi az Inter előnye a Roma előtt, miután a milánóiak 4–0-ra kiütötték a Torinót, míg a fővárosiak csak 1–1-es döntetlent játszottak a Livornóval. A fekete-kékek formája lassan a 2006–2007-es idényben mutatott teljesítményt idézi, a címvédő immár negyedik mérkőzését nyerte meg sorozatban.

A San Siro közönsége azonban nem csak a négy gólnak örülhetett: visszatérése óta a Torino elleni találkozón játszott először kezdőként Marco Materazzi, a Magyarország elleni augusztusi barátságos meccsen súlyosan megsérült védő. Ő tehát az első perctől a pályán volt (a 60. percben lecserélték), a korábban tíz évig az Interben futballozó, ám a nyár óta a Torinót erősítő Álvaro Recoba viszont mindenki megrökönyödésére a kispadon kezdett. Amilyen udvariatlan volt Walter Novellino vezetőedző az uruguayival szemben, olyan sportszerűen fogadta a labdarúgót az Intertábor a 65. percben a fekete-kék szurkolók egy emberként tapsolták meg a dél-amerikai támadót.

Csodát azonban a „Kínai” sem tudott tenni, az Inter simán nyerte meg a találkozót.

Legfrissebb hírek

Az Opta szerint 82 százalék, hogy a spanyolok továbbjutnak

Foci vb 2026
1 perce

Rali ob: elmarad a miskolci verseny

Egyéb autó-motor
8 perce

Elliot Anderson brit átigazolási csúcsért a Manchester Cityhez szerződött

Angol labdarúgás
43 perce

David Alaba: Az én pályafutásomban is kiemelt szerepe van a Spanyolország elleni mérkőzésnek

Foci vb 2026
45 perce

David Alaba pályafutásában kiemelt helye van a spanyolok elleni mérkőzésnek

Foci vb 2026
49 perce

Csíkszereda: Kleinheisler is a 11 távozó között

Légiósok
53 perce

Visszavonult a kétszeres Eb-győztes Santi Cazorla

Spanyol labdarúgás
53 perce

Melyiket választaná a három szuperklasszis közül?

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik