Úton a csúcsok felé

M. Cs.M. Cs.
Vágólapra másolva!
2007.12.10. 23:52
Címkék

Három fordulóval az alapsza kasz zárása előtt továbbra sem lankad a veretlenül ligaelső New England. Pedig a Patriots az egyik legerősebb riválist, a meccs előtt 9/3-as győzelmi mutatóval álló Pittsburgh Steelerst fogadta. Sokan úgy gondolták, a 2006-os Super Bowl győztese az utolsó, amely megállíthatja a vereség nélkül menetelő foxborói alakulatot. Nem így történt. A sérült Troy Polamalu hiányában a vendégvédelemnek esélye sem volt megállítani Tom Bradyt és az általa vezetett hazai rohamokat. A szinte kizárólag a passzjátékra alapozó Patriots irányítója 399 yardig és négy touchdownpasszig jutott, amellyel már öszszesen 4095-nél, illetve egy idényben 45-nél tart. Ezzel nagyon közel jár Dan Marino 5084 yardos és Peyton Manning 49-es NFL-rekordjához. Nem mellékesen a Pats 34–13-ra győzött.

Kulcsfontosságú győzelmet aratott a Seattle, amely a csoportrivális Arizona felett aratott 42–21-es sikerével tette biztossá a maga számára a csoportelsőséget az NFC Nyugati csoportjában. Detroitban az utolsó negyed előtt sokáig reménykedtek a hazai rajongók, hogy véget ér a 11/1-es mutatóval vizitáló Dallas október 14. óta tartó győzelmi sorozata. Az utolsó percig vezetett a hazai Lions, ám 18 másodperccel a vége előtt Tony Romo egy 11 játékból álló 83 yardos támadássorozat végén 16 yardról a célterületen belül álló Jason Witten kezébe passzolt, s mivel Nick Folk pontra váltotta a jutalomrúgást, 28–27-re nyert a Cowboys.

Eredmények a 15. oldalon

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
3 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
3 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
3 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
3 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
4 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
4 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik