„Zárják ki a rómaiakat!”

V. T. N.V. T. N.
2007.12.14. 00:20
Címkék

Újabb balhé, sajnos most már a sokadik Olaszországban. Az AS Roma–Manchester United (1–1) Bajnokok Ligájamérkőzés előtt öt angol drukkert késeltek meg olasz huligánok a Stadio Olimpico környékén a két csapat hívei között kirobbant verekedés során. Az eset nem egyedi, áprilisban, a sorozat előző kiírásának negyeddöntőjében is találkozott egymással a két csapat, akkor 18 szigetországi szurkolót kellett kórházba szállítani súlyos sérülésekkel. Ha ehhez még azt is hozzáveszük, hogy a „farkasok” szimpatizánsai a 2005–2006-os UEFA-kupa-szezonban a Middlesbrough fanatikusait is eltángálták, és közülük többet le is szúrtak, nyugodtan leszögezhetjük, nem leányálom vendégszurkolóként az olasz fővárosba utazni.

Dave McLuckie, a Middlesbrough-t is magába foglaló Cleveland térség rendőrfőkapitánya az újabb római erőszakos cselekmények láttán szigorú ötlettel állt elő.

„Az UEFA-nak ki kellene zárnia a Romát az európai kupaporondról, amíg a helyi hatóságok nem tudják biztonságosabbá tenni a mérkőzések megrendezését – hangzott a markáns vélemény. – Nem a levegőbe beszélek, sajnos szakértők vagyunk ebben a témában, és azt el kell mondanom, hogy Anglia tanult az ötéves kizárásból.”

Mint ismeretes, az 1985-ös, tragédiával záruló Heysel-stadionbeli BEK-döntő után az UEFA öt szezonra eltiltotta az angol csapatokat az európai kupasorozatoktól (igaz, az akkor még létező KEK-ben és az UEFA-kupában egy-egy idénynyel csökkentették a büntetés mértékét), de kérdés, hogy manapság – a Bajnokok Ligája korában – meg merne-e húzni egy ilyen lépést a Michel Platini vezette testület.

Legfrissebb hírek

Bordeaux, Nantes: új tulajdonos ránthatja ki a gödörből a két francia bajnokcsapatot

Francia labdarúgás
2 perce

MotoGP: Buenos Aires került a Balaton Park Circuit helyére

Egyéb autó-motor
7 perce

Folytatódik a Mercedes pole pozíció nélküli sorozata? – Azeri Nagydíj, időmérő

F1
8 perce

Fegyverhasználat utánzása miatt állították ki az izraeli csatárt

Minden más foci
26 perce

Jövőre októberben lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
38 perce

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
45 perce

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
51 perce

A kétszeres győztes Nagy Katalin visszatérne még a Spartathlonra

Csupasport
58 perce