Kebelbarátok egymás ellen

SZ. E. M.SZ. E. M.
2007.12.15. 00:27
Címkék

Régi ismerősök üdvözölhetik egymást szombat este a Mestalla Stadionban. A Valencia kispadján ülő Ronald Koeman és a Barcelonát irányító Frank Rijkaard játékosként és edzőként is dolgozott már együtt. Az 1988-s Eb-t megnyerő holland válogatott hátvédei később Guus Hiddink szövetségi kapitány munkáját segítették az oranjénél. A szakemberek barátok, szakmailag is jól ismerik egymást – kérdés, melyikük tudja ezt jobban kihasználni?

Mindkét trénerre nagy nyomás nehezedik. Ronald Koeman alakulata kiesett a BL-ből, és a bajnokságban is csak a hetedik helyen áll, ezért fogytán a klubvezetőség türelme. Frank Rijkaardnak pedig a hét végi meccs mellett mindenképp meg kell nyernie a Real Madrid elleni jövő heti rangadót is.

Ronald Koemannak közel áll a szívéhez a Barcelona, hisz hat évig játékosként, majd két évig pályaedzőként volt a klubnál. A Valencia esélyeit növelheti, hogy az őszi idényben a Barca idegenben gyengén szerepel.

„A Barcának nem megy, ha nem a Camp Nouban lép pályára – mondta a 44 éves szakember, majd soros ellenfeléről is ejtett néhány szót. – Frank Rijkaard?

El kell ismerni, hogy az elmúlt években Európában a Barcelona játszotta a legszebb futballt, de a végelszámolásnál csak a pontok számítanak.”

Legfrissebb hírek

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
1 órája

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
1 órája

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
1 órája

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
2 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
2 órája