Százhúszmillió forint az APEH-vésztartalék

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2007.12.15. 00:27
Címkék
Több mint százmillió forinttal tartozik az MLSZ az APEH-nak: a fellebbezés elutasítása után a szövetség részletekben fizetni kezdett, ugyanakkor keresi a felelősöket, kinek a hibájából lett ekkora az adósság.

Mint pénteki számunkban már írtunk róla, nemcsak profi klubok tartoznak az adóhatóságnak, hanem maga a Magyar Labdarúgó-szövetség is. A 2006 március elején elrendelt APEHvizsgálat – amely 2005. december 31-ig tekintette át az MLSZ gazdasági működését – megállapította, hogy a szövetség százmillió forint adótartozást halmozott föl. Ma már az összeg a kamatokkal együtt meghaladja a százötmillió forintot. Az MLSZ becsületére legyen mondva, miután az APEH elutasította a fellebbezését, nem próbált újabb kibúvókat keresni, hanem elkezdte az adósság törlesztését. Ötmillió forintot már átutalt az APEH számlájára, s az adóhatósággal kötött egyezség alapján a jövőben részletekben fizet.

Hogy miből? Az MLSZ 2007-es költségvetése 1.7 milliárd forint volt, és – biztos, ami biztos alapon – százhúszmillió forintot eleve elkülönítettek erre a célra. Mi több, hasonló céltartalék a 2008-as költségvetésben is lesz, mert ki tudja, miféle tartozások kerülnek még elő...

Az MLSZ persze nem hagyja annyiban, már csak azért sem, mert az elnökséget a 2006. májusi közgyűlés utasította, vizsgálja ki, kik a felelősök azért, hogy ez az adósság felhalmozódott.

Akkoriban Berzi Sándor volt a szövetség főtitkára, akit tavaly eltávolítottak hivatalából. Ő méltánytalannak tartotta az MLSZ eljárását, ezért munkaügyi pert indított a szövetség ellen, amely még most is tart. Az MLSZ ebben a perben aduként játszhatja ki a bíróság előtt az APEH-vizsgálat eredményét, ám nem elégszik meg ennyivel. Az elnökség ugyanis a csütörtöki ülésen felkérte a jogi bizottságot és egy pénzügyi szakemberekből álló csoportot, vizsgálják meg a büntetőfeljelentés lehetőségét. Úgy tűnik, az MLSZ jelenlegi vezetősége Berzi Sándort hibáztatja – az akkor érvényben lévő MLSZ-alapszabály 44. paragrafusa alapján a főtitkár felelős a gazdálkodásért – a több mint százmillió forint adótartozásért. Természetesen megkerestük Berzi Sándor volt főtitkárt, aki csupán annyit mondott: „Teljesen tiszta vagyok, s állok mindennemű vizsgálat elé.”

Az ügynek tehát nincs vége, sőt csak ezután kezdődik…

Legfrissebb hírek

Megkezdődött a Grosics 100 emlékév

Magyar válogatott
15 perce

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
38 perce

Női kosárlabda, vb-selejtező: Völgyi Péter húszfős keretet hirdetett

Kosárlabda
44 perce

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Jégkorong
45 perce

Kézilabda: Nagy Benedek visszatér a spanyol élvonalba

Kézilabda
1 órája

Másodszor nyert idegenben, és egy helyet előrébb lépett a Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Milánó 2026: kényszerű csere a kanadai hokiválogatottban

Jégkorong
1 órája

Női kézilabda: orrtörés miatt kihagyás vár az FTC olimpiai bajnok beállójára

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik