Klasszis a cseresorból

SZ. NAGY TAMÁSSZ. NAGY TAMÁS
2007.12.17. 02:21
Címkék
Mióta október közepén meghosszabbította szerződését a Juventusszal, remek formában játszik Alessandro Del Piero: a klubhűség mintaképe a Lazio ellen 3–2-re megnyert bajnokin kezdőként rúgott két gólt – Claudio Ranieri vezetőedző roppant hálás is volt neki.

Jó az öreg a háznál.

Jól tudják ezt a Juventusnál, főleg, miután az 1993 óta a klubnál futballozó Alessandro Del Piero hosszú huzavona után belement a fizetése csökkentésébe, 2010-ig meghosszabbította szerződését, és azóta újra termeli a gólokat. A 33 éves, világbajnok támadó a hét végi fordulóban ismét értékes pontokat szállított a Juventusnak, kétszer volt eredményes a Lazio ellen idegenben 3–2-re megnyert találkozón. Pedig a legutóbbi három bajnokin csereként beszálló játékos csak azért kapott helyet a kezdőcsapatban, mert a szintén világbajnok Vincenzo Iaquintát az influenza ledöntötte a lábáról. De úgy tűnik, hogy Alessandro Del Pierót egyáltalán nem érdekli, hogy mennyi lehetőséget kap, a pályán töltött időt igyekszik maximálisan kihasználni. Ez a megállapítás azonban mégsem állja meg a helyét egészen, mert a legtöbb futballistához hasonlóan ő is inkább a pályán leheli ki a lelkét a kilencven perc alatt, mint hogy a kispadot koptassa.

„Mindig nagyon sokat jelent, ha végigjátszhatsz egy mérkőzést, mert kilencven perc alatt sokkal több lehetőséged van arra, hogy megmutasd, mit tudsz” – mondta a támadó nem sokkal azután, hogy a Lazio ellen bemutatót tartott a technikai elemek pazar kivitelezéséből, mindkétszer ballábas lövéssel váltotta gólra csapattársa, Cristiano Zanetti átadását. Ami „Alex” őszi teljesítményét illeti, feltűnő, hogy sokkal felszabadultabban játszik október 15-e óta, és ebben közrejátszhat az is, hogy a szerződés aláírásával lezárta vitáját szeretett klubjával, valamint az is, hogy megszületett első gyermeke. Előtte hat mérkőzésen egyszer volt eredményes, pedig öt alkalommal kezdőként kapott lehetőséget, azóta viszont a szombati duplájával már hat gólnál tart, ráadásul négyszer is csak csereként lépett pályára.

A Lazio elleni bajnokin aztán újra végig játszott a csapatkapitány, Claudio Ranieri pedig nem lehetett eléggé hálás a régi fényében tündöklő klasszisnak.

„Nagyon jól jött, hogy volt egy Buffonunk és egy Del Pierónk – sóhajtott nagyot a szakvezető a lefújás után. – Három lépést tettünk előre, mert szereztünk három pontot. Kemény meccs volt, mert a Lazio többet lőtt kapura, mint az eddigi ellenfeleink együttvéve. Nem játszottunk jól, úgyhogy igazán boldogok sem lehetünk a győzelemmel, mert szerencsénk volt.”

A mérkőzés torinói hőse nem volt ennyire kritikus csapata teljesítményét illetően.

„Két dolognak örülök, annak, hogy gólokat lőttem és hogy végre idegenben győztünk – mondta Alessandro Del Piero, aki már hét gólnál tart a Serie A-ban. – Hogy a mester elégedetlen volt? Tény, hogy szenvedtünk a mérkőzés bizonyos szakaszaiban, de úgy érzem, a védekezésünkkel azért nem volt különösebb gond.”

De ne feledkezzünk meg a derekasan helytálló Lazióról sem, mert ami a torinóiaknál Alessandro Del Piero, az a rómaiaknál Goran Pandev: a macedón válogatott támadó is nagyszerű formában van, a Bajnokok Ligájában négyszer volt eredményes, a Juventus ellen szerzett két góljával pedig ő is hétnél tart az olasz bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
7 órája