Nyugodtan eligazolhat az égimeszelő

K. K.K. K.
2007.12.19. 19:31
Címkék

Rafa Benítez nem nyugszik bele a tulajdonosi utasításokba: noha Tom Hicks és George Gillett kijelentette, hogy a nyári 40 millió fontos (14.2 milliárd forint) átigazolási beruházás után egy pennyt sem bocsát a menedzser rendelkezésére, a spanyol szakember már megkezdte a tárgyalásokat a kiszemelt labdarúgókkal. Elérte ugyanis, hogy ha egy-két játékosától pénzért tud megválni, a befolyó összegből gazdálkodhat. Nos, Rafa Benítez gazdálkodik – méghozzá okosan: mivel a keretben nincs elég, több poszton bevethető védőjátékos, a Milanban az utóbbi időben csupán epizódszerepeket kapó Kaha Kaladzét környékezte meg. Az edző olyanynyira eltökélt, hogy akár még az angol válogatott, és a jelenkori Liverpool egyik emblematikus figurájától, Peter Crouchtól is hajlandó lenne megválni (a hírek szerint a Sven-Göran Eriksson, a Manchester City mestere örömmel látná csapatában a csatárt).

Az esetleges játékosmozgás mellett a csapat is nagy intenzitással készül a szerda esti, az angol sajtóban csak „csalódottak csatájaként” emlegetett Chelsea–Liverpool Ligakupanegyeddöntőre: a londoni kékek az Arsenaltól kaptak ki 1–0ra, a Pool pedig a Manchester Unitedtől szenvedett egygólos vereséget a hétvégén. Bár a legnagyobb sztárok vélhetően csak a kispadon vagy a lelátón foglalnak majd helyet, öldöklő harc várható: Avram Grant, a Chelsea trénere például amondó, csapata – az ő irányításával

– sosem szenved el két vereséget egymás után. Ismerve Rafa Benítez mentalitását, ehhez a kijelentéshez azért lesz egy-két szava...

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
1 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
1 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
1 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
1 órája