Vége a kémügynek

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.12.19. 19:31
Címkék

A Nemzetközi Automobil-szövetség kedden hivatalosan is bejelentette, hogy törli a naptárból a február 14-re tervezett McLaren-meghallgatást a kémügy kapcsán, azaz lezártnak tekinthető a 2007-es szezont beárnyékoló botránysorozat. Az FIA döntése egyenes következménye volt a McLaren-csapat múlt héten kiadott bocsánatkérő közleményének, amelyben azt is megígérték a wokingiak, hogy bizonyos fejlesztéseket törölnek a 2008-as McLarenMercedes építési terveiből, mert azok valóban a Ferraritól származó információkon alapultak. A Ferrari a polgári bíróságon folytatja a kémügyet, de szakértők szerint ezen már csak Nigel Stepney és Mike Coughlan, az adatáramoltatás két főszereplője bukhat nagyot. Eközben Franciaországban bevonták a McLaren pilótájának, Lewis Hamiltonnak a jogosítványát gyorshajtás miatt.

Legfrissebb hírek

Az Opta szerint 82 százalék, hogy a spanyolok továbbjutnak

Foci vb 2026
1 perce

Rali ob: elmarad a miskolci verseny

Egyéb autó-motor
8 perce

Elliot Anderson brit átigazolási csúcsért a Manchester Cityhez szerződött

Angol labdarúgás
43 perce

David Alaba: Az én pályafutásomban is kiemelt szerepe van a Spanyolország elleni mérkőzésnek

Foci vb 2026
45 perce

David Alaba pályafutásában kiemelt helye van a spanyolok elleni mérkőzésnek

Foci vb 2026
48 perce

Csíkszereda: Kleinheisler is a 11 távozó között

Légiósok
53 perce

Visszavonult a kétszeres Eb-győztes Santi Cazorla

Spanyol labdarúgás
53 perce

Melyiket választaná a három szuperklasszis közül?

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik