Karácsonyi holléti

2007.12.21. 23:08
Címkék

Az olimpiai falu hivatalos meg nyitása – azaz július vége – előtt egy évvel a nemzeti olimpiai bizottságok felelősségi körébe kerül valamennyi olimpiai kerettag holléti nyilvántartásának kezelése. Ez az a bizonyos whereabouts, amelyről az őszi doppingügyek kapcsán sokat hallott az ország, igaz, talán nem árt tisztázni, mit is takar tulajdonképpen.

Az élsportolónak minden hónap utolsó napján meg kell adnia, a következő négy héten melyik nap hol tartózkodik 7 és 22 óra között. A hiedelmek eloszlatása végett: nem kell percre pontos programot adnia, azonban úgy kell összeállítania a heti holléti nyilvántartást, hogy két-három alkalommal a három különböző napszakban – reggel, délután, este – elérhető legyen. Edzéseinek, edzőtáborozásainak és versenyeinek helyszínét és időpontját kötelező feltüntetni: ha ezek alapján esténként nincs lekötve két-három alkalommal egy héten, akkor kell megadni az esti koordinátákat, például a lakása címét.

A leírtakat az ünnepek alatt is muszáj betartani: a versenyzőnek lehet szabad programja, maximum két napig (ilyenkor semmilyen elérhetőséget nem kell megjelölnie), illetve elmehet szabadságra, de akkor bizonyos napokon jeleznie kell, hogy mondjuk reggel 10-ig vagy este 7 után érhető-e el a szállodában, nyaralóban.

Az adatok bármikor módosíthatók: a MOB honlapján (www.mob.hu) viszik be a programjukat a sportolók, amelyet a szövetségük ellenjegyez, s az így „láttamozott” adatbázisba a WADA, illetve a hazai antidoppingosok bármikor betekinthetnek. A már kvalifikált sportolókkal nincs gond, ők rendkívül precízen vezetik nyilvántartásukat, ugyanakkor van több olyan kerettag, aki kissé lazán kezeli ezt a részt, pedig intő példák sora bizonyítja: komolyan kell venni ezt a kötelezettséget.

Legfrissebb hírek

„Nem vagyok biztos benne, hogy rendbe jön” – Iraola Szoboszlai sérüléséről

Angol labdarúgás
2 perce

Simán nyert, a női kézilabda Európa-liga csoportkörének kapujában az Esztergom

Kézilabda
22 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
25 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
26 perce

Őrült meccsen pontot mentett, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
26 perce

Kevés helyzet, nagy küzdelem minden labdáért – Vasas–Ferencváros 0–0

Labdarúgó NB I
31 perce

Férfi vízi ob I: ismét felülkerekedett a BVSC a Honvédon

Vízilabda
44 perce

Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK, Redzic is betalált a Salzburgban

Légiósok
46 perce