Közel, de nem eléggé

SZ. A.SZ. A.
2007.12.21. 00:27
Címkék

Nemcsak a Kométa-Kaposvár, hanem a Phoenix-Mecano-Kecskemét is játszott szerda este – sőt utóbbi inkább éjjel, hiszen lapzártánk után ért véget a Modena elleni meccse. A világszerte ismert játékosokkal megtűzdelt olasz gárda nemcsak a Challengekupa harmadik fordulójának odavágóját, hanem a második meccset is sima 3:0-val nyerte meg (12, 17, 17). A Modena egyszerűen sokkal jobb csapat, mint a Kecskemét, így inkább örüljünk annak, hogy az első csatán a Phoenix-Mecano időnként meg tudta szorongatni a kerete javát otthon hagyó, de még így is bomba erős ellenfelet.

A Kaposvár a szoros eredménynél sokkal többen bízott. Az első két szett után a Budvanszka Rivijera magához tért, és az aranyszettig már el sem jutottak a felek (2:3), hiszen ehhez hazai győzelem kellett volna. Mindenki úgy tartotta, a montenegrói erős, de nem verhetetlen rivális, a győzelem és a továbbjutás mégsem sikerült. Ám ez nem olyan egyszerű: erre bizonyíték, hogy akik arra spekuláltak, hogy a CEV-kupából épp a Kecskemétet kiejtő Tenerife lesz a Kaposvár ellenfele a következő körben, duplán csalódtak, mivel a spanyolok is kiestek: ellenük a szerb Radnicski Kragujevac győzött – aranyszettel.

Péntek este a nők, pontosabban a Betonút-NRK-Nyíregyháza és a TEVA-Gödöllői RC lép majd fel – egymás ellen, Közép-európai Liga-meccsen.

Legfrissebb hírek

Iraola nem biztos benne, hogy Szoboszlai rendbe jön a válogatott meccsekre

Angol labdarúgás
13 perce

Vívás: vk-bronz a junior női tőrcsapattól Franciaországban

Utánpótlássport
18 perce

Simán nyert, a női kézilabda Európa-liga csoportkörének kapujában az Esztergom

Kézilabda
33 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
35 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
36 perce

Őrült meccsen pontot mentett, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
36 perce

Kevés helyzet, nagy küzdelem minden labdáért – Vasas–Ferencváros 0–0

Labdarúgó NB I
41 perce

Férfi vízi ob I: ismét felülkerekedett a BVSC a Honvédon

Vízilabda
55 perce