Tíz forintokból milliók

2007.12.21. 00:27
Címkék
Október második felében a Nemzeti Sport árát tíz forinttal megemeltük, a befolyt összegből a diáksportot támogattuk. 22 iskola jutott sportfelszereléshez, négy tanintézmény között pedig kétmillió forintot osztott ki lapunk. Az akciónak kirobbanó sikere volt.

Furcsa világban élünk egy lépéssel a 21. század küszöbén túl. Gyermekeink otthon ücsörögnek, dülledt szemekkel szörföznek az interneten, nézik a sorozatgyártású sztárokat a televízióban. A gyermeksport értéke és hosszú távú haszna felbecsülhetetlen, helyzete viszont elkeserítő. A sportegyesületeknek kevés a pénzük az utánpótlásra, még kevesebb az iskoláknak a tanulók szó szerinti testnevelésére. Ezért égetően fontos, hogy aki teheti, segítsen. Az idén először útjára indítottunk egy pályázatot, amely minden várakozást felülmúló sikert hozott. Mindenki ismeri: sok kicsi sokra megy. Ezúton is köszönjük az olvasóknak, hogy tíz forintjaikkal hozzájárultak ahhoz, hogy huszonhat iskola tanulói az egészséges élethez való jogukat méltóbb keretek között gyakorolhassák, reméljük, az akció jövőre folytatódik. Ki tudja, talán a frissen vásárolt kézilabdamez egyikébe egy kis Görbicz Anita bújik bele, vagy mostanában rúg bele az új labdába egy másodikos Gera Zoltán, és lesz egészségesebb, hosszabb élete néhány 21. századi emberkének…

A GYŐZTESEK

Az ajánlói kuponok segítségével az olvasók támogatást kérhettek kedvenc iskolájuk számára. 15 ezer jelölés érkezett, a négy legtöbb voksot kapó tanintézmény részesült az összesen 2 millió forintos, sportcélra felhasználható adományban.

Munkásotthon Utcai Általános Iskola, Budapest IV. ker. (testnevelés tagozatos) – 1 millió Ft

„Nagyon örülünk az elnyert pénzösszegnek, hiszen a sportéletet pályázati, alapítványi, szponzori támogatásokból vagyunk kénytelenek működtetni. Az egymillió forintból sporteszközöket vásárolunk, különös tekintettel az idei tanév alatt zajló »Olimpia 2007 projekt« elnevezésű sport- és szellemi versenysorozatra, amelynek döntőjét jövő májusban tartjuk, az ókori olimpiák külsőségeit és szellemiségét híven követve. Iskolánkban több világklasszis, így Bene Ferenc, Szusza Ferenc és Janics Natasa is otthagyta kéz- és lábnyomatát.”

MISKOLCZI ERZSÉBET igazgató

Bercsényi Miklós Gimnázium és Kollégium, Törökszentmiklós – 500 ezer Ft

„A pénzt sportversenyekre költjük, kispályás focit, kosárlabdázást és kiemelten az iskola sikersportágát, a kézilabdázást segítjük vele, és ha marad belőle, az iskola konditermébe szeretnénk futópadot vásárolni.”

TÓTH TIBOR igazgató

Vasvári Pál Gimnázium, Nyíregyháza – 300 ezer forint

„Országos szinten a legjobbak között vagyunk atlétikában és röplabdázásban, így elsősorban az ezekhez a sportágakhoz szükséges sporteszközökbe fektetjük a támogatást, amelyet teljes mértékben iskolánk sportéletének fejlesztésére szánunk.” DOMBAI KATALIN igazgatóhelyettes

Blaskovits Oszkár Általános Iskola, Nagytarcsa – 200 ezer Ft

„Mezeket és sporteszközöket veszünk, elsősorban a labdarúgó- és kosárlabda-felszerelésekkel leszünk gazdagabbak – az elnyert összegnek köszönhetően.”

KOVÁCS ÁDÁM testnevelő tanár

Legfrissebb hírek

„Nem vagyok biztos benne, hogy rendbe jön” – Iraola Szoboszlai sérüléséről

Angol labdarúgás
3 perce

Simán nyert, a női kézilabda Európa-liga csoportkörének kapujában az Esztergom

Kézilabda
22 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
25 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
26 perce

Őrült meccsen pontot mentett, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
26 perce

Kevés helyzet, nagy küzdelem minden labdáért – Vasas–Ferencváros 0–0

Labdarúgó NB I
31 perce

Férfi vízi ob I: ismét felülkerekedett a BVSC a Honvédon

Vízilabda
44 perce

Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK, Redzic is betalált a Salzburgban

Légiósok
46 perce