Mindhalálig Red Wings

CH. G. A.CH. G. A.
Vágólapra másolva!
2007.12.28. 22:45
Címkék

Aligha vitatható, hogy a Detro it Red Wings ez idő szerint az NHL legerősebb csapata. Csütörtökre virradóra – a Sport2 által is közvetített mérkőzésen – 5–0-ra győzött St. Louisban, méghozzá úgy, hogy első sorának két svéd sztárja, a Hart Memorial Trophyra (MVP-cím) is esélyes Henrik Zetterberg és a veterán Tomas Holmström kisebb sérülés miatt kihagyta a meccset. Az egyik beugró, a 23 éves finn Valtteri Filppula remekelt, két gólt vágott, a másik, a hasonló korú cseh Jirí Hudler egy-egy góllal és gólpasszal vétette észre magát, Brian Rafalski, a világ legjobb támadó hátvédje egy gólt és két asszisztot jegyzett, Nicklas Lidström pedig ugyancsak góllal ünnepelte szerződéshosszabbítását.

A földkerekség alighanem legzseniálisabb bekkje – aki áprilisban már 38. születésnapját ünnepli – két évvel meghosszabbította 2008 nyarán lejáró szerződését. Ez azt jelenti, hogy még a negyvenedik születésnapján túl is a Vörös Szárnyak hokisa marad.

A hatalmas termetű csapatkapitány a klub történetének legeredményesebb hátvédje, eddig 1213 NHL-meccsen 902 pontot szerzett 206 gól, 696 gólpassz megoszlásban. Lidström ötször nyerte el az idény legjobb hátvédjének járó Norris Trophyt, s tizenhat éves NHL-karrierjét a Red Wings színeiben játszotta végig.

A Wings toronymagasan vezeti a tabellát 57 pontjával – a második helyezett Ottawa Senatorsnak 52 van –, Lidström 34 pontnál jár, Chris Osgood kapus pedig mind a húsz, hálója felé tartó lövést megfogta, ez volt karrierje negyvenötödik shutoutja.

A Chicago Blackhawks az idény meglepetéscsapata – a két szupertini, Jonathan Toews és Patrick Kane szenzációs játékának és többek közt a veterán Robert Lang két góljának köszönhetően – tovább szárnyal, az újabb áldozat a Nashville volt (5–2).

A 37 éves teplicei Lang mindkét gólját a harmadik harmadban szerezte, Toews, Kane és Patrick Sharp egyformán gólt és gólpasszt jegyzett, s a csapat sorozatban negyedszer győzött – ilyesmi még nem fordult elő ebben az idényben.

A United Centert 20 511-en töltötték meg, Nyikolaj Habibulin, a kissé egzaltált orosz kapus méltó volt becenevéhez – The Wall, vagyis a Fal –, tényleg sorra pattantak vissza róla a lövések. Összesen harmincat hárított, közülük többet kiszolgáltatott helyzetben.

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
3 perce

Bondár Anna: Soha nem támogattam a háborút

Tenisz
18 perce

Eddig 298 orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
55 perce

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
1 órája

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
1 órája

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
1 órája

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik