Neves egyetemi vendég

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.01.02. 23:26
Címkék

1875. március 3-án Montrealban volt az első hivatalos jegyzőkönyvezett jégkorongmérkőzés a világon, amelynek egyik résztvevője a legpatinásabb kanadai egyetemi csapat, a montreali McGill University volt, amely a napokban Magyarországra érkezett. A hokicsapat ismertségét nálunk a Love Story című filmnek köszönheti, amelyben a főszereplő Ryan O’Neal a McGill játékosaként tűnt fel több jelenetben. A csapat edzője, Martin Raymond hivatásos játékosként Németországban játszott, és tagja volt a kanadai válogatottnak is. Az egyetem női csapatának edzőjét, Peter Smitht jelölte a Kanadai Jégkorongszövetség a 2008. évi világbajnokságra készülő női válogatott vezetőedzőjének. Több korábbi játékosuk játszik jelenleg az NHL-ben, legutóbb például Mathieu Darche került be a Tampa Bay Lightningba. A Magyarországra érkező csapat 18–23 év közötti egyetemi sportolókból áll, akik korábban a legmagasabb kanadai juniorligák csapataiban játszottak. A gárda szerdán a Kisstadionban tartott edzést, csütörtökön 19 órakor Dunaújvárosban a Magyar Kupa-győztes Acélbikákkal, pénteken 18.30 órakor pedig a Megyeri úti jégcsarnokban az UTE-val méri össze erejét. A csapat szakvezetői bemutató edzést szerveznek gyerekek részére január 4-én, pénteken délelőtt 10.30 órakor a Népstadionban lévő Gyakorló Jégcsarnokban.

Legfrissebb hírek

Gulácsiék a Mönchengladbach ellen kezdik a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
1 perce

Van, aki jobban hasonlít Erling Haalandra, mint Erling Haaland – a testvére az

Foci vb 2026
12 perce

Schmidt Gábor: Van erő a sportágunkban

Kajak-kenu
13 perce

Ilyen üzenetre nem számíthatott Haaland...

Foci vb 2026
24 perce

A Liverpool megemlékezett Szoboszlai Dominik szerződtetéséről

Légiósok
40 perce

Hátsó füves-kiállítás Veszprémben: „Visszahozta a gyermekkoromat”

Hátsó füves
49 perce

Algéria szövetségi kapitánya úgy ismeri a svájci válogatottat, mint a tenyerét

Foci vb 2026
58 perce

Vladimir Petkovic svájci múltja jelentős előny lehet az algériai válogatottnak

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik