Tökéletes forgatókönyv

Naná, hogy Sidney Crosby!

Nem is Amerika lett volna, ha nem a főhős dönt.

Az imádott csatár elindult a kezdőkörből, kicsit hosszan tolta meg a korongot, aztán cselezés közben lelassított, szinte megállt a Buffalo kapusa, Ryan Miller előtt, majd amikor már mindenki azt hitte, a Pittsburgh csapatkapitánya egyszerűen a mamutba vezeti a pakkot, hirtelen behúzta a korongot Miller lábai között.

Győzött a Penguins!

Így ért véget az NHL Winter Classic 2008, az Egyesült Államok határain belül vívott első szabadtéri NHL-meccs, amelyen szétlövés kellett a döntéshez. Ebben pedig a Pittsburgh nagyon jó, az utolsó páros és Crosby győztes büntetője előtt például a harmadik bekk-kettős ifjú tagja, Kris Letang zseniális mozdulattal, fonákkal emelte a korongot a jobb felsőbe – ezzel egyenlített a Pens, hiszen az első körben Alex Kotalík betalált, Erik Christensen viszont nem.

Ám amíg az utolsó hat lövés elkövetkezett, történt egy s más.

Például a Ralph Wilson Stadion mellett futó autópálya már három órával a kezdés előtt kezdett bedugulni, hiába voltak nyitva a kapuk délelőtt tizenegy óta. A szurkolók csak jöttek. 71 217-en, legalábbis a hivatalos statisztika szerint. Voltak ott többen is, ám a rekord szempontjából ez nem számít: amikor 2003-ban Kanada tartott szabadtéri mecscset, az Edmonton és a Montreal „csupán” 57 167 ember előtt hokizott.

A hatalmas tömeg minden tagja már akkor a helyén volt, amikor Ty Conklin jégre lépett a bemelegítés kezdetén. Még az is lehet, Conklin nem véletlenül volt ilyen friss, elvégre a már említett 2003-as meccsen ő még az Oilers kapusaként volt jelen, s akkor ott volt a ma már szintén Penguins-játékos George Laraque is. Conklin kollégája, Ryan Miller meg a 2001-es Cold War résztvevője volt, akkor a Michigan State University és a University of Michigan mérkőzött a szabad ég alatt.

Miller utóbb egy személyes rekordot könyvelhetett el igen hamar, bár szívesen lemondott volna róla: Colby Armstrong 21 másodperc után bepiszkált gólja ugyanis a leggyorsabb volt, amit a kapus valaha is kapott. A második harmad elején azonban Brian Campbell egyenlített, s 1–1gyel zárult a rendes játékidő, majd a ráadás végén is így álltak a felek. Zárásként jött Crosby, és a fent említett módon mindent eldöntött.

„Amikor hetvenezer ember azért préselődik be a stadionba, hogy hokit lásson, az mindennél többet mond. Nem hiszem, hogy ezt a hangulatot fokozni lehetne, erre az eseményre visszatekintve büszkék lehetünk, hogy a résztvevői voltunk” – mondta Crosby (akinek a mezében, amely térdig ért neki, ütögetett az a szőke lurkó, aki minden játékmegszakításkor látható volt egy filmecskében).

A sok jégfelújítás miatt is majd háromórás esemény végig amolyan Kisstadion-érzést keltett: a szakadó hó miatt keletkező jégkásakupacok, s a rajtuk megpattanó korongok, a folyvást vizes vödrökkel és fagyasztópisztolyokkal rohangáló pályamunkások önmagukban is műsort jelentettek.

„Összegezzünk: a stadion tömve, a hó esik, és természetesen Crosby viszi be a győztes találatot, majd jön az ünneplés. Nagyon jó volt ez így – mondta az első gól szerzője, Armstrong, aztán nem bírta ki, hogy ne így fejezze be: – Ráadásul a két pont is a miénk lett.”