Adósság miatt kizárva!

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
2008.01.05. 00:36
Címkék

Ez lehet az utolsó felvonás a nemlét határára sodródó FC Sopronnál: az MLSZ elsőfokú licencadó testülete pénteki ülésén megvonta az együttes licencét. Mivel a klubnál még csak esély sem nyílt rá, hogy az áldatlan állapotok valamelyest is javuljanak (vagyis a felszívódó olasz többségi tulajdonosok továbbra sem jelentek meg a Városi Stadionban eurómilliókkal tömött zsebekkel…), várható volt, hogy végül ez a döntés születik. A csapat ugyanis nem pusztán jelenlegi és volt játékosainak, hanem magának a labdarúgó-szövetségnek, sőt az adóhatóságnak is tetemes öszszeggel tartozik.

Ez elég ok arra, hogy a gárda tavasszal ne folytathassa bajnoki szereplését. Egy kiskapu még maradt: az írásbeli határozatot a jövő hét elején kézbesítik, ennek kézhezvételétől számított tizenöt napon belül lehetőségük nyílik a soproniaknak fellebbezésre.

A csapat ügyvezető igazgatóját, Köteles Zsoltot előbb péntek délután, még a határozat kihirdetése előtt megkerestük, amikor annyit mondott: „Azt vizsgálták, hogy a csapat menynyiben felel meg a licencfeltételeknek.”

Ekkor az ügyvezető még nem kívánta kommentálni, milyen ítélet várhat a csapatra. Amikor kora este hivatalossá vált a licencmegvonás, bővebb nyilatkozatra kértük volna Köteles Zsoltot – ám ekkor már nem vette fel a telefonját…

Legfrissebb hírek

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
25 perce

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
30 perce

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
1 órája

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája