Ellopták, eladták, de van

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.01.05. 00:36
Címkék
A hét végén az élvonalbeli csapatok is bekapcsolódnak az angol FA-kupába, ezzel az érdemi versengés is megindul a világ legrégebbi futballsorozatában.

„A világbajnoki döntő után az FA-kupa fináléja a legnagyobb mérkőzés – és ez a miénk” – mondta Sir Bobby Robson, az egyik leghíresebb angol menedzser. Bár a sorozat részben a walesieké is (az angol ligákban szereplő csapataik most is indulhattak), sőt az idők hajnalán volt a skótoké és az íreké is, az FA-kupa Angliával forrott össze. A futball hajdani tanítómestereitől nemhogy a világ, már Európa is elvette a marsallbotot – de ezt nem tudja (és nem is akarja) elvenni. Ugyanúgy Anglia része, mint a wimbledoni tenisztorna vagy az ötórai tea. Lehet másolni, utánozni (csak a Brit-szigeteken több FA-kupát írtak-írnak ki), de az „íze” ott az igazi.

Az 1871. július 20-án megfogalmazott alapító üzenetben az áll, szeretettel látnak minden csapatot, amely az angol szövetség (Football Association) fennhatósága alá tartozik. Ezzel indult útjára az a sorozat, amelynek első győztese az egyetemistákból és volt középiskolásokból álló Wanderers lett, és amelynek első döntőjét a Kennington Ovalben fejenként 1 shillinges belépő leszurkolása után tekintette meg 2000 néző.

A hagyományokat azóta is tisztelik: az idénybeli első „össznépi”, az élvonalbeli csapatok részvételével zajló fordulóban például hat helyszínen (a Blackburn, a Sunderland, a Plymouth, a Huddersfield, a Bolton és a Wolverhampton pályáján) is jelképes, egyfontos belépőért mehetnek be a gyerekek a stadionba. A kupa sohasem viselheti szponzor nevét (bár az 1994-től számított új korszakban „alcímben” már szerepelhet a támogató neve), és kizárólag a férfiak sorozatára használhatják – emancipáció ide vagy oda, a nőknél kötelező az elnevezésben feltüntetni a nemre utaló szót: FA Women’s Cup.

A május 17-én a Wembleyben esedékes döntő után felemelendő trófea nem az, amelyet a Wanderers játékosai 1872-ben átvettek. Az eredetit, a kis bádogbálványnak becézett serleget ugyanis 1895 szeptemberében ellopták egy birminghami bolt kirakatából, ahova a tulajdonos, William Shillcock tette ki a helyi Aston Villa dicsőségét hirdetve.

Bár a nyomravezetőnek 10 font jutalmat ajánlottak fel, a kupa sohasem került elő, az angolok szerint egyszerűen beolvasztották. A második trófeát az Aston Villára kiszabott 25 fontos büntetésből készíttette el az FA, de csak 1910-ig nyújtották át az aktuális győztesnek, ekkor a szövetség az elnöksége 21. évfordulóját ünneplő Lord Arthur Fitzgerald Kinnairdnek adományozta. (A kupát aztán 2005-ben elárverezték, a vevő 420 ezer fontért csapott le rá.) Az új kupát egy bradfordi manufaktúra készítette el, a városka csapata pedig első és egyetlen döntője után, 1911ben azonnal haza is vitte. A kupa ma is megvan, de 1992ben túlságosan is törékenynek nyilvánították, így azóta pontos másolatával ünnepel a győztes.

A hagyománytisztelet mellett a fanyar humor is jellemzi Angliát, nem maradhat ki belőle az FA-kupa sem. A döntő után a győztes mindig a saját színeivel díszített szalaggal átkötött kupát veheti át, az angolok persze ebből is viccet faragtak. „Mi az, ami mindig ott van az FA-kupa döntőjében, de sohasem használják? A vesztes csapat szalagjai” – így a tréfa. A Wembleybe vezető úton a hét végén feltűnő 64 csapat többsége mindenesetre nem bánná, ha szalagjai eljutnának az arénáig.

Legfrissebb hírek

Gulácsiék a Mönchengladbach ellen kezdik a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
1 perce

Van, aki jobban hasonlít Erling Haalandra, mint Erling Haaland – a testvére az

Foci vb 2026
12 perce

Schmidt Gábor: Van erő a sportágunkban

Kajak-kenu
13 perce

Ilyen üzenetre nem számíthatott Haaland...

Foci vb 2026
24 perce

A Liverpool megemlékezett Szoboszlai Dominik szerződtetéséről

Légiósok
40 perce

Hátsó füves-kiállítás Veszprémben: „Visszahozta a gyermekkoromat”

Hátsó füves
49 perce

Algéria szövetségi kapitánya úgy ismeri a svájci válogatottat, mint a tenyerét

Foci vb 2026
58 perce

Vladimir Petkovic svájci múltja jelentős előny lehet az algériai válogatottnak

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik