Döntőben az olaszok

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2008.01.06. 23:10
Címkék

Internazionale–Internacional döntőt rendeznek hétfőn a Dubai-Kupa néven futó négycsapatos felkészülési tornán – a verseny a hivatalos honlapon az Egyesült Arab Emírségek elnökhelyettesi és miniszterelnöki, valamint Dubai kormányzói tisztét egyaránt betöltő sejk után Mohammed bin-Rasid nemzetközi futballbajnokság néven szerepel –, mivel a milánói együttes 2–2-es döntetlent követően tizenegyesekkel 5–4re legyőzte az elődöntőben a holland Ajaxot, a brazil névrokon pedig a német Stuttgartot verte meg 1–0-ra. Az olasz csapat hőse a hollandok elleni két gól szerzője, az argentin Julio Cruz volt, a vesztese a megsérült hondurasi David Suazo, de megkülönböztetett figyelem övezte a Roberto Mancini vezetőedző által bevetett két Primavera-játékost, a kapus Enrico Alfonsót és a középpályás Luca Siligardit is. A páros hirtelen jött ismertségét elnézve sajnálhatja Filkor Attila, hogy nem sikerült beverekednie magát az utazó keretbe.

Szinte biztosra vehető, hogy a következő hetekben újabb középpályás(ok) kerül(nek) a másodosztályú Bresciával hírbe hozott magyar légiós elé a klubon belüli hierarchiában, Roberto Mancini ugyanis mindenképpen meg akarja erősíteni a mostanában sérülésektől tizedelt középső tengelyt. A legnagyobb esélye az Atlético Madrid portugál futballistájának, Maniche-nak van a Milánóba költözésre – a spanyol klubbal amúgy is megromlott mostanában a játékos viszonya –, de a csapatkapitány, az argentin Javier Zanetti a klubvezetők figyelmébe ajánlotta 21 éves honfitársát, Diego Valerit is. A nagy tehetségnek tartott fiatalembernek döntő érdemei voltak abban, hogy klubja, a Lanús hatalmas meglepetésre története során először megnyerte az argentin Aperturát, és a hírek szerint klubja kilencmillió euró (2.3 milliárd forint) ellenében el is engedné.

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
2 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
5 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
5 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
6 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik