Se edző, se játékosok

MOLNÁR JÓZSEFMOLNÁR JÓZSEF
2008.01.06. 17:53
Címkék

Szombat délelőtt eldőlt, hogy egyelőre semmi sem dőlt el Tatabányán. Az NB I sereghajtójánál továbbra sincs kinevezett vezetőedző. A december közepén távozó Borbély László helyére Détári Lajos, illetve a jelenleg Moldovában dolgozó, ecuadori Octavio Zambrano volt esélyes. Most mégis úgy tűnik, a keddi, első tréninget a korábbi pályaedző, P. Nagy László vezényli le Tatabányán.

„Nincs ebben semmi szenzáció, hiszen én csak ideiglenesen megbízott edzőként tartom meg az év első edzését – mondta P. Nagy László. – Kedd reggel kilenc órára hirdettük meg a gyakorlást, ám akkor még nem tudtuk, hogy lesz-e edző, vagy sem. Jelen állás szerint nincs vezetőedzőnk, de ez nem jelenti azt, hogy nem látunk munkához. A télen távozók, Kriston Attila, Horváth Péter, Filó Tamás, Milan Pastva és Ryan Caugherty, valamint a január tizedikén érkező Juan Pérez kivételével mindenki ott lesz a találkozón. Új labdarúgó egyelőre nincs, de a bajnokságig hátralevő időben minden bizonnyal számos játékost fogunk tesztelni.”

A Tatabánya nincs könnyű helyzetben, hiszen az ősszel csupán öt pontot gyűjtött, s a jelek szerint valamennyi tavaszi bajnokiját idegenben fogja rendezni, mivel nem készült el a stadion villanyvilágítása. A kieső helyen álló együtteshez nem lesz könnyű meghatározó futballistákat csalogatni. Intő jel lehet az is, hogy az elmúlt három hétben edzőt sem sikerült találniuk.

Legfrissebb hírek

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlottunk

Foci vb 2026
21 perce

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
1 órája

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
1 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
1 órája

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
2 órája

Kíméletlen hőség és paraguayi durvaság: Kylian Mbappé tizenegyese elég volt a francia győzelemhez

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé tizenegyesből törte meg a jeget Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé tizenegyesével vezet Franciaország!

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik