Százszázalékos az ETO

HAVASRÉTI BÉLAHAVASRÉTI BÉLA
2008.01.06. 23:10
Címkék
Nehéz jelzőket találni arra, amit a Győri Audi ETO ebben a szezonban eddig produkált. A Rába-parti együttes a magyar bajnokságban és a BL-ben is minden meccsét megnyerte, szombaton a legrangosabb európai kupasorozat címvédőjét győzte le idegenben.

Mennyit változott a világ tavasz óta! Áprilisban a 2006–2007-es BL-sorozat elődöntőjében találkozott a Slagelse és a Győr, s akkor összesítésben 14 góllal bizonyult jobbnak a dán szupercsapat. Az új kiírás első csoportkörében is összehozta a sors a feleket, ám ezúttal a magyar együttes volt hatalmas fölényben. Októberben a Magvassy Sportcsarnokban 24–17-re, míg szombaton a dániai visszavágón 24–20ra nyert az ETO. Igaz, közben alaposan átalakult a Slagelse kerete. Egyre jobb eredményeket hoz a tudatos csapatépítés, amely évek óta folyik az ETO-nál. A keretet remekül fogja össze Konkoly Csaba, aki egy-egy váratlan húzásával rendre meglepi az ellenfeleket. Szombaton a Slagelse elleni mérkőzésen Pálinger Katalin helyett Herr Orsolya kezdett a kapuban. A fiatal hálóőr parádézott, az első félidőben a kapujára tartó lövések 62 százalékát hárította. Támadásban Tomori Zsuzsanna csatasorba állításával okozott fejtörést a dánoknak a szakvezető, s az átlövő öt gólja mellett asszisztjaival is kivette részét a győri sikerből.

A 2007–2008-as szezonban sorozatban tizenkilencedik tétmérkőzését nyerte meg az ETO, amely eddig még pontot sem vesztett, s már biztos elsőként várhatja a Koprivnica elleni utolsó csoportmeccset. Az lehet a huszadik…

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
3 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
5 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
6 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
6 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
6 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
6 órája