Manchesteri csúcsbevétel

SZ. N. T.SZ. N. T.
Vágólapra másolva!
2008.01.08. 12:28
Címkék

A Financial Times értesülései szerint nagyszerűen zárta a 2006–2007-es szezont a Manchester United, már ami a pénzügyeket illeti. Az angol klub a héten hivatalosan is bejelenti: 245 millió fontos (84 milliárd forint), a klub történetében rekordot jelentő árbevételre tett szert az említett időszakban.

Bár maga az összeg sem „kispályás”, az igazán nagy teljesítmény az erőteljes növekedési ütem, hiszen az előző idényhez képest 21 százalékkal emelkedtek a bevételek; legutóbb 202 millió fontos forgalmat produkált a csapatot működtető részvénytársaság.

A hazai bajnokság mellett az FA-kupában és a Bajnokok Ligája februári–márciusi nyolcaddöntőjében is érdekelt klub jövedelmei több részből állnak össze: a Premiership televíziós jogdíjaiból befolyó pénzek mellett az európai szövetség, az UEFA is hatalmas összegeket utal a klub számlájára, ráadásul a néhány éve gründolt saját csatorna, az MU-televízió is jól jövedelmez. S akkor még nem beszéltünk a szponzorokkal, a Nike sportszergyártóval vagy éppen a Vodafone távközlési multicéggel kötött megállapodás anyagi vonzatairól, valamint a jegyárak emeléséből származó pluszbevételről. Érdekesség, hogy a konyhára évi 25 millió fontot hozó (ez az összeg már benne van a fent említett 245 millió fontban) ajándéktárgy-kereskedelmet hivatalosan a csapatot működtető részvénytársaság egyik leányvállalata kezeli.

A manchesteri elitklub a pályán folytatott rivalizálás mellett gazdasági fronton is vetekszik ellenfeleivel, különösen az Arsenallal, amely éves árbevételét megtoldotta a régi stadionnak, a Highburynek helyet adó telek eladásából befolyt summával, és ezzel az MU elé került a gazdasági rangsorban. Az idén ilyen rendkívüli bevételük nem lesz az „ágyúsoknak” (177 millió fontos jövedelmet prognosztizálnak a szakértők), és mivel a Chelsea forgalma is 200 millió font körül alakul, az MU-t újra megilleti a „leggazdagabb angol klub” titulus.

A csattanó viszont csak most jön: a „vörös ördögök” ezzel az eredménnyel sem tudják visszavenni a spanyol Real Madridtól az európai elsőséget, hiszen a királyi gárda a tavaly szeptemberben publikált 263 millió fontos árbevételével továbbra is a kontinens legtehetősebb futballklubjának számít.

Ha erre nem is, arra mindenképp büszkék lehetnek az Old Traffordon, hogy a Föld teljes népességének öt százaléka United-hívő, a klub által megbízott TNS Sport piackutató cég felmérése szerint a világon 333 millió ember szurkol az együttesnek.

Legfrissebb hírek

Garda Krisztina: Végig mi diktáltuk a tempót, nagyon boldogok vagyunk, hogy ott lehetünk a döntőben!

Vízilabda
11 perce

Tour de Hongrie: a szövetségi kapitány szerint lehet magyar versenyző a legjobb ötben, tízben

Kerékpár
32 perce

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
47 perce

A 2010-es világbajnokság lett volna minden idők legjobbja? Rangsorolták a vb-ket, szavazzon ön is!

Minden más foci
1 órája

IFFHS: Varga Barnabás az elmúlt öt év 21. legeredményesebb futballistája

Minden más foci
1 órája

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
2 órája

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
2 órája

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
3 órája
Ezek is érdekelhetik