Stadionfutás libasorban

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2008.01.08. 12:28
Címkék
A zord, jeges időjárás kissé átírta az újpesti edzéstervet, ám a csapat csak elkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra. A kerethez két új labdarúgó, Moldovan Tibor és a korábban diósgyőri Bodiong Christian Ebala csatlakozott.

Mostoha körülmények között kezdte el a téli felkészülést az Újpest. A lila-fehérek nem tudták használni műfüves pályájukat sem, mert négy centi vastag jég borította. Így a Szusza Ferenc Stadionban rótták a köröket a labdarúgók – egy hólapátnyi széles tiszta sávon kocogtak egymás mögött –, majd az UTE cselgáncsozóinak termében gimnasztikáztak.

Az első foglalkozáson ott volt Bodiong a kameruni Christian Ebala is, aki az őszi idényben a Diósgyőr labdarúgója volt. A középpályás lapunk rangsorában a legjobb miskolci mezőnyjátékos lett. Kilenc alkalommal lépett pályára az élvonalban, egyetlen gólt szerzett, de nem is ez a fő feladata, hiszen elsősorban védekező szerepet töltött be csapatában. Ebala még nem az Újpest játékosa, de hamarosan az lehet, hiszen lejárt a szerződése a DVTK-val, s nem tudtak megegyezni a folytatásról. Elképzelhető, hogy a lila-fehérek által vázolt lehetőség jobban tetszik majd a légiósnak, így a jövő héttől hivatalosan is a Megyeri útra igazolhat. Ő lehet Tisza Tibor, Foxi Kethevoama és Sadjo Haman után a negyedik futballista, aki két év alatt Miskolcról Újpestre igazol. Moldovan Tibor viszont máris újpestinek mondhatja magát; a romániai támadó megegyezett a klubbal, hamarosan aláírja a megállapodását.

Az edzésen – a pro licences tanfolyamon részt vevő Urbányi István vezetőedző segítője, Víg Péter irányította a foglalkozást – tizenhét labdarúgó vett részt, ugyanakkor volt néhány hiányzó is. Miközben a játékosok futottak, a finn Paulus Roiha a büfében kávézott. Sallói István sportigazgató elmondta, kezdeményezték a csatár szerződésének felbontását, ám egyelőre nem tudtak megegyezni.

Ott sem volt a stadionban a trinidadi középpályás, Densill Theobald, aki a nyáron került a Megyeri útra, de nem tudta bizonyítani szerződtetésének helyességét; vélhetőleg vele sem futhatunk majd össze a jövőben az Újpest stadionjában. Visszaérkezett viszont téli szabadságáról a dél-koreai Li Do Kvon, akinek részleges combizomszakadása még nem jött rendbe, s így nem tudni, mi lesz a sorsa. Hiányzott Denis Dourandi is, aki az Újpest játékosa marad, de a kameruni hatóságok nem hosszabbították meg idejében az útlevelét. A jövő héten csatlakozik a kerethez a szintén kameruni Sadjo Haman, ő sérvműtéte után lábadozik.

A napokban két újabb labdarúgó kerülhet a Megyeri útra. A klub vezetői előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Tatabányával Hajdu Norbert és Takács Marcell szerződtetése ügyében.

Legfrissebb hírek

MLS: Sallóiék emberhátrányban győztek, Gazdagékhoz hasonlóan kikapott az Inter Miami

Légiósok
31 perce

Videoton: akadnak nyugtalanító tények, nem árt az óvatosság a brit befektetővel

Labdarúgó NB II
1 órája

Szalai József: Megtanultam, milyen, ha csak magamra számíthatok

Labdarúgó NB I
1 órája

Szabadulószobában is otthonos – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
8 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
8 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
8 órája