Amikor minden bejön…

Ch. Gáll AndrásCh. Gáll András
2008.01.09. 00:41
Címkék
A phoenixi US Airways Centerbe szórakozni járnak az emberek, és hétfő este alaposan kiszórakozhatták magukat: kedvenceik 137–115–re „legyalulták” a Denver Nuggets együttesét, és átvették a vezetést a Nyugati főcsoportban.

Ha egy kosárcsapat első tizenöt támadásából tizennégyet kosárral fejez be, s ha a nyolcadik perc elején már 32 pontnál jár, az nem sok jót jelent az ellenfélnek. Márpedig a Suns így kezdte a coloradóiak elleni összecsapását – az egyetlen elhibázott akció Grant Hill „érdeme” volt, aki ráadásul zsákolási kísérletet rontott el, amikor egyedül tört kosárra…

A folytatás is hasonlóan sikerült, és idei pontrekordját érte el Mike D’Antoni edző legénysége: a mezőnyből 53.8, a triplavonalon túlról 64.5 (20/31), büntetőből 94.4 (17/18) százalékkal célzott, hatan értek el tíznél több pontot, ezen belül négyen legalább húszat. A játékosok 32 gólpasszt osztottak ki, Shawn Marion pedig szinte egymaga megtöltötte a statisztikai lapot: 27 pont (öt tripla), 14 lepattanó, hat blokk és négy assziszt került a neve mellé.

Az igazi szenzáció bizonyos Marcus Banks 23 pontja: a 26 éves, 188 centis irányító nyolc triplakísérletéből hetet bevert – ez egyéni csúcs –, ponttermése pedig idényrekord.

Ahhoz, hogy a Suns élre tudjon ugrani Nyugaton, kellett a mostanában bizonytalankodó bajnokcsapat, a San Antonio Spurs oaklandi veresége (130– 121). A már a tavalyi rájátszásban is jeleskedő Golden State Warriors hosszabbításban gyűrte le az ezúttal mindhárom menőjét (Tim Duncan, Tony Parker, Manu Ginóbili) soraiban tudó texasiakat, de a „nagy hármas” hiába dolgozott össze 83 pontot, ennyi sem volt elég, mert az egész idényben szenzációsan játszó Baron Davis 34 pontjával és 14 gólpasszával kicsikarta a győzelmet a Harcosoknak.

Már a rendes játékidőben meglehetett volna a meccs, ám 6.3 másodperccel a lefújás előtt Parker egy triplával kierőszakolta a hosszabbítást. A ráadásban Stephen Jackson vette át a vezérszerepet, tizenkét pontot dobott a tizennyolcból, s erre már nem volt válasza az ellenfélnek. Érdemes egy pillantást vetni a Nyugati konferencia élcsoportjára: 1. Phoenix 24 győzelem/10 vereség, 2. San Antonio 23/10, 3. Denver 21/13, 4. Dallas 23/11, 5. New Orleans 23/11, 6. L. A. Lakers 21/11, 7. Portland 21/13, 8. Golden State 20/15. Azaz: öt csapat áll tíz vagy 11 vereséggel, lehetetlen megjósolni a végeredményt. (A Denver csoportelső, ezért áll a harmadik helyen roszszabb mutatója ellenére.)

Még egy kuriózum: a Spurs a legutóbbi 33 alkalommal, amikor minimum száz pontot dobott, mindig győzött.

Most nem sikerült…

Legfrissebb hírek

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük az ukrán–magyar meccset

Magyar válogatott
3 perce

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
9 perce

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
14 perce

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
17 perce

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
18 perce

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
37 perce

Kiderült, mennyi időre sérült le Mbappé

Spanyol labdarúgás
37 perce

Olvasóink szerint magasan Tóth Balázs volt a mieink legjobbja Ukrajna ellen

Magyar válogatott
40 perce