Ez ám az igazi karrier!

B. A.B. A.
2008.01.09. 00:41
Címkék

Nem lesz könnyű dolga a székesfehérvári nevelésű Fodor Marcellnek, ha be akar kerülni a DVSC-TEVA kezdőcsapatába. A bajnoknál ugyanis többen pályáznak a bal oldali védő posztjára, köztük a válogatott kerettag Leandro, a 2006 utolsó meccsein remek formában játszó Takács Zoltán és a gárda egyik legrutinosabb tagja, Szatmári Csaba. Az őszt Diósgyőrben töltő 20 éves játékos azonban nem ijed meg a kihívásoktól, ráadásul hosszú távra tervez, hiszen ötéves szerződést kötött a Lokival, s kedden már együtt is gyakorolt új csapattársaival. Érdekes egyébként, hogy olyan labdarúgóról van szó, akire a kiesés ellen küzdő DVTK-nál nem tartottak igényt, a bajnokcsapat azonban lecsapott rá.

A hétfőihez képest nem csak Fodor Marcellel bővült a létszám Debrecenben, hiszen befutott a légiósok első két képviselője, a brazil Vinicius Galvao és a gaboni Thierry Issiémou. A jobbára az NB III-as DVSC-DEAC-ban szereplő afrikai futballista azonban egyelőre nem csatlakozhat a kerethez, hiszen még a téli szünet előtti utolsó edzések egyikén ráesett a kezére, amelyet hazájában megoperáltak.

„Fodor Marcell fiatal, tehetséges játékos, aki az ősszel szerepelt az U21-es válogatottban is – mondta el az új szerzeményrőlHerczeg András klubmenedzser. – Hosszú távon számítunk rá,sőt az sem elképzelhetetlen, hogy már az idén tavasszal szerepet kap az első csapatban.”

A DVSC szakmai stábja a felkészülés második napján két edzést vezényelt, mindkétszer az Oláh Gábor utcai műfüves pályán gyakorolt az együttes.

Legfrissebb hírek

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 perce

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
14 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
36 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
38 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
45 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
59 perce

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
1 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
1 órája