Hat pontot vonnak le

S. Zs.S. Zs.
2008.01.09. 00:41
Címkék

Az MLSZ fegyelmi bizottsága első fokon hat büntetőpont levonásával sújtotta az MTK Budapest csapatát. Az ok: két fiatal játékos, Németh Krisztián és Simon András Liverpoolba történő eladásakor a klub elmulasztotta rögzíteni, hogy melyik fél állja az ilyen transzferek után az MLSZ-nek járó összeget, az átigazolási díj 4+1 százalékát. A kék-fehéreknek a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül lehetőségük van a fellebbezésre.

Domonyai László, a kék-fehérek klubigazgatója lapunknak elmondta: az MTK a sporttörvények vonatkozó paragrafusa értelmében nem tartozik az MLSZ-nek, ezért fellebbez a döntés ellen. A sporttörvény 11. paragrafusának 3. pontja világosan fogalmaz: ha különmegállapodás nem jelöli, a vevő sportszervezet a vételár egy százalékát a sportági szakszövetségnek (ez az MLSZ), négy százalékát az utánpótlást támogató sportszövetségi alapba köteles befizetni.

Tiszta sor – hiszen az MTK eladó volt, nem vevő. Csakhogy: a magyar sporttörvény nem kötelezheti az FC Liverpoolt fizetésre. Ezért az MLSZ 2006 novemberében elnökségi határozatot hozott: tekintve, hogy a sporttörvény a magyar klubok közötti átigazolásról rendelkezett, külföldre történő eladáskor rögzíteni kell, ki köteles ezt az összeget befizetni. Ezt a különkikötést hiányolja az MLSZ, sőt úgy tudjuk, további ügyek várhatóak, hiszen értesüléseink szerint Dzsudzsák Balázs esetében sem rögzítette ezt a DVSC és a PSV.

Folytatás következik – jogászok bevonásával.

Legfrissebb hírek

NB I: Nyíregyháza–ETO FC

Labdarúgó NB I
7 perce

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
57 perce

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
1 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
1 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
1 órája

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2 órája

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Talien Jingpo

Minden más foci
2 órája