Miskolc áldozatai

B. A.B. A.
2008.01.09. 00:41
Címkék

A magyar férfiválogatott a toulouse-i 27–25-ös vereség után hétfőn Miskolcon is kikapott az Európa-bajnok franciáktól (29–33). A mérkőzésen két kulcsjátékos is megsérült: a csapatkapitány Nagy László az első félidő hajrájában bicegett le szenvedő arccal a pályáról, és nem is térhetett vissza, míg Fazekas Nándor a találkozó vége felé, egy bravúros hárítás után maradt a földön . A csapat csütörtök hajnalban elutazik Norvégiába, a január 17-én rajtoló Európa-bajnokság helyszínére, ahol péntektől vasárnapig Portugália, Izland és a házigazda társaságában a Posten-kupán vesz részt. Kérdéses volt, a két sérült ott lehet-e a keretben. „Nagy László vádlijában kisebb zúzódás keletkezett, ő biztosan játszhat már a Posten-kupán is – mondta a Nemzeti Sportnak dr. Erdélyi Gábor, a férfikeret orvosa. – Mindenképpen szerencsés, hogy a szakmai stáb sérülése után már nem erőltette az átlövő játékát, hiszen nagyobb is lehetett volna a baj. Fazekas Nándornak az alsó ugróízülete sérült meg, a köznyelv ezt hívja lábrándulásnak. Nándinak pihenőre és fizikoterápiás kezelésekre van szüksége, így ő nem szerepelhet az Európa-bajnokságot megelőző felkészülési tornán. A kontinensviadal rajtján azonban már a szövetségi kapitány számíthat rá.” Fazekas helyett a Dunaferr kapusa, Mikler Roland utazhat a Posten-kupára. Az még nem dőlt el, hogy Fazekas is a kerettel tart-e, vagy itthon kezelik a lábát, és csak a csoportmeccsek előtt csatlakozik a többiekhez.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
33 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
34 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
35 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája