Német hátvédet tesztelnek

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2008.01.10. 01:01
Címkék

Német játékost tesztel a Bp. Honvéd szakmai stábja. Supka Attila vezetőedző már korábban is hangoztatta, hogy a védelem bal oldalára, Vincze Zoltán mellé (elé vagy mögé…) mindenképpen szeretne még egy játékost igazolni: a megoldást Marco Manske jelentheti. A 24 éves futballista kedden érkezett Budapestre, és az első Bozsik-stadionbeli egyéni tréninget követően szerdán már be is kapcsolódott a közös munkába. A labdarúgó a Karlsruhéban nevelkedett, és habár volt olyan időszak, amikor az első csapat kereténél vették figyelembe, a kékek felnőttegyüttesében egyetlen percet sem játszott – az elmúlt években hol kölcsönadták valamelyik alacsonyabb osztályú gárdának, hol pedig a Karlsruhe második csapatában futballozott. Igaz, ott állítólag remekül. A tervek szerint Marco Manske jövő szerdáig marad a Honvédnél, Supka Attila legkésőbb akkor dönt a sorsáról. A kispestiek szakvezetője szerint az mindenesetre már az első napon látszott, hogy a német ügyesen bánik a labdával. Szerdán ugyanis a labdáé volt a főszerep a Honvédnál. A játékosok délelőtt és délután is a budafoki műfüves pályán tréningeztek, a keddi erőfejlesztést követően – amikor konditermi erősítés és futás volt a „menü” – ezúttal csupán labdás gyakorlatokat végeztek. Ám még mielőtt bárki is könnyed cicázásra és átmozgató edzésre gondolna, szögezzük le: kemény, a játékosokat fizikailag igénybe vevő feladatok szerepeltek a programban.

A felkészülés és egyben az idei év első hazai edzőmeccsét vasárnap 14 órától Budafokon játssza a Honvéd, az ellenfél a román Politehnica Timisoara lesz. A találkozón Supka Attila minden bizonnyal kilencven percen keresztül teszteli Marco Manskét, a többiek viszont egyelőre általában egy-egy félidőt játszanak. Szerdán aztán Dunaszerdahelyre utazik a csapat, ahol a szlovák FC Artmedia lesz az ellenfél. Eldőlt az is, hogy a január 19-i, Banská Bystrica elleni edzőmérkőzés helyett az NB II Keleti csoportjának éllovasával, a Kecskeméti TE-vel játszik a Honvéd.

Legfrissebb hírek

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
3 perce

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
19 perce

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
21 perce

Magyar Edzők Napja: mesteredzőket avattak, kitüntetéseket adtak át

Egyéb egyéni
26 perce

Polgár Judit: Ne a választ akarják tudni, hanem az oda vezető utat

Egyéb egyéni
35 perce

Nagy Ákos Károly remekelt gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő ob-n

Egyéb egyéni
56 perce

Utóellenőrzést indít Fradiváros-ügyben a Belügyminisztérium

Labdarúgó NB I
1 órája

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
1 órája