Pécs: otthon idegenben

Ch. Gáll AndrásCh. Gáll András
2008.01.10. 01:01
Címkék
Magabiztos játékkal fektette két vállra ellenfelét a pécsi csapat, és ezzel második a női Euroliga D-csoportjában.

Hihetetlen Euroliga-menetelése újabb állomásán kicsit beragadt a rajtnál a Pécs, de Fegyverneky Zsófia triplája már az egyenlítést jelentette. A továbbiakban is Fegyverneky gyártotta a pontokat, Iványi Dalma tálalta a gólpasszokat, Vajda Anna kapkodta a lepattanókat – szóval minden úgy alakult, akár a mesében.

Egészen a harmadik negyed elejéig. Akkor kilenc pontot szerzett zsinórban a Mondeville, és hirtelen „meleg lett a pite”, de Iványiékat ezen az estén nem lehetett megtörni. A 0–9-es csapásra magyar időkérés, majd hasonló viszontválasz következett, s amikor 49–45-re visszavette a vezetést a magyar csapat, érződött, többet nem engedi ki kezéből az irányítást. Rátgéber László, a csapat edzője zónavédekezést vezényelt, és ezzel kihúzta a házigazdák méregfogát.

Vajda a sok jó teljesítményt nyújtó baranyai közül is kiemelkedett, ontotta a kosarakat, gyűjtötte a pattanókat, Iványi pedig 11 asszisztot osztott ki. A vendégegyüttes elkápráztatta nemcsak a publikumot, hanem a sok csodát látott Rátgébert is.

Legfrissebb hírek

„Volt, hogy elbizonytalanodtam, de nem hagyhattam cserben a támogatóimat” – Szőcs Árpád László, a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
1 perce

U21-es Eb: Horvátország–Magyarország

Magyar válogatott
6 perce

Fábián Bettina a kizárása után: Szégyellje magát az európai szövetség!

Úszás
15 perce

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
23 perce

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
32 perce

Kiss Norbert nyolcadszor Európa tetején!

Egyéb autó-motor
55 perce

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
1 órája

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
1 órája