Csapvíz helyett palackozott

2008.01.11. 23:19
Címkék

Mintha egy lakópark átvétele előtt a főhatóság utolsó bejárást tartana a használatbavételi engedély kiadásához: ez a feladata a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szemlebizottságának, amely január 23. és 25. között utoljára vizsgálja végig az olimpiai falut. A testületet a NOB svéd alelnöke, Gunilla Lindberg vezeti, és tagja többek között az ausztrál olimpiai bizottság főtitkára, Craig Phillips, a négyszeres olimpiai bajnok kínai asztaliteniszezőnő, Teng Ja-ping, valamint – nem kis megtiszteltetés! – Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi és jogi igazgatója.

„A kínai szervezőbizottság csak azután veheti át az építőktől a falut, ha ezt a NOB végrehajtó bizottsága engedélyezi – mondta Nagy Zsigmond. – A NOB vezető testülete

pedig arra a jelentésre alapozza döntését, amelyet mi készítünk látogatásunkat követően.” A szemlézők végigjárják

az olimpiai falut, megnézik az épületeket, a NOB által előírt szolgáltatások megvalósíthatóságát, továbbá a szervezőbizottság (BOCOG) operatív működéséről is tájékozódnak. Miután a BOCOG munkatársai szokatlanul korán, már májusban be akarnak költözni a faluba, elvben mindennek stimmelnie kell – és Nagy Zsigmond szerint a kínaiak teljesítménye 80 százalékban „veri” az előző játékokon tapasztaltakat. Persze gondok is akadnak: noha régebben iható vizet ígértek a falu csapjaiba, az általuk összeállított csapatvezetői kézikönyvben erről semmilyen információ sincs, viszont jelzésértékűen megemlítik, palackozott vizet korlátlanul használhatnak majd a delegációk.

Legfrissebb hírek

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
22 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Dalian Jingbo

Minden más foci
28 perce

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
28 perce

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
55 perce

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
1 órája

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
1 órája

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
1 órája

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
1 órája