Dombóvár: őrületes siker

CH. GÁLL ANDRÁS, S. TÓTH JÁNOSCH. GÁLL ANDRÁS, S. TÓTH JÁNOS
2008.01.13. 00:14
Címkék
Bár nagylelkűen elpazarolta büntetőit, emberfeletti teljesítményt nyújtó mindenese, Mike English vezérletével legyőzte az éllovast a Dombóvár.

Jara Rubin Doyne, a vendégek villámléptű hátvédje a kilencedik másodpercben ziccert értékesített, s ezzel egy időre be is fejeződött a rangadó. A vasi fanatikusok konfettiözönt zúdítottak a parkettre, amelynek eltakarítása tíz percet vett igénybe. A válaszkosárnál a hazai drukkerek terítették be a pályát, a tudósító azon kezdett morfondírozni, hiába kezdődött háromnegyed háromkor a meccs, ha így folytatódik, kifutunk a lapzártából... Szerencsére észhez tértek a konfettibetyárok, no meg a Dombóvár is, mert 8–2-re elhúzott. Mike English „tolatós” trükkjei bejöttek, de aztán Doyne kezébe vette a dolgok irányítását, a Falco meg a meccsét, és az első félidőben már nem is engedte vezetéshez jutni a büntetőiket szakmányban elhibázó tolnaiakat. Húsz perc leforgása alatt 9/19 volt a Planet Leasing mutatója ebben a műfajban, az ellenfélé viszont 13/13, tehát száz százalék!

Persze nem csupán ez a tényező eredményezte, hogy 50–38-ra elment a határszéli egylet: Doyne mellé felzárkózott Kálmán László is.

Nem tudni, Dzunics Braniszlav, a vendéglátók mestere mit mondott az öltözőben, de úgy jöttek ki Englishék az újrakezdésre, mintha az életük múlna ezen a tíz percen. Julien Mills, English, Marco Sanders, Mike Kinsella, és Molnár Miklós is úgy kosarazott, mintha nem az éllovas, hanem egy kisiskolásokból verbuvált grundcsapat lenne az ellenfél. 60–52–nél tudott csak lélegzethez jutni a látogató, és számba venni a veszteségeket: a huszonkét hazai pontra csak kettő érkezett. Kálmán azonban nem adta fel, és miután már 70–59-re is vezetett a Dombóvár, elkezdték faragni a hátrányt a szombathelyiek. Olyannyira, hogy 75–70-nél, a szőke kapitány első triplája után Dzunics volt kénytelen időt kérni. Ám ez sem használt, és bár sorra pontozódtak ki a fekete–sárgák kulcsemberei, 76–75-nél erősen aggódni kezdtek a tolnai rajongók.

De jött English és Mills, és 86–78-nál megint rázendíthetett a hazai dalárda. A fordulatok mérkőzése azonban még tartogatott izgalmakat. Kálmán elpusztíthatatlan volt, megint beküldött egy hármast (86–83), de megtizedelt seregével már nem volt képes a lehetetlenre. Doyne jó helyzetben elcsúszott, English most nem hibázta el a büntetőket, és ezzel megpecsételte a listavezető sorsát.

Nem akármilyen összecsapás volt ez: egyfelől négy vasi kosarast is kipontoztak a bírók, másrészt a Falco valamennyi (23) büntetőjét értékesítette, a Dombóvár viszont 35–ből csak 22–t. És a lényeg: English 48-as értékszámmal fejezte be a mecscset 25 pontjának, 9 lepattanójának, 11 gólpasszának és 10 kiharcolt faultjának köszönhetően.

Őrület…

Legfrissebb hírek

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
11 perce

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
21 perce

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
31 perce

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
50 perce

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
57 perce

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
1 órája

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája