Indul a tavaszi hadjárat

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.01.14. 23:35
Címkék
Kedden a szlovén bajnoksággal megkezdődik az idei nemzetközi pingpongidény. A hölgyeknél Tóth Krisztina már megszerezte pekingi kvótáját (Póta Georgina és Lovas Petra még gőzerővel készül a kvalifikációs viadalokra), a férfiaknál pedig a válogatott keret tagjainak van esélyük az ötkarikás részvétel kivívására. Erre köztük talán a legfiatalabb, a még csak 21 éves

Jakab Jánosról régóta tudjuk, hogy sokra hivatott pingpongos. A 2004-es budapesti ifjúsági Európa-bajnokságon a vegyes páros mellett egyéniben is aranyérmes lett (utóbbi magyar asztaliteniszezőnek 48 év után sikerült újra a fiúk között), majd 2006-ban a 21 éven aluliak korosztályában a Pro Tourvilágdöntőt is megnyerte.

A Lombard-BVSC játékosa a válogatottakkal megerősített zuglói csapattal az idén már a Bajnokok Ligájában is a továbbjutásért vehette fel a harcot a csoportkörben, és aratott is néhány szép győzelmet (a német válogatott, világranglista-19. Dmitri Ovtcharovot odavissza megverte), de csapata végül a harmadik helyen zárt a csoportban, így nem jutott be a legjobb nyolc közé.

Jakab előtt tehát most új feladatok állnak: február végén Kínában csapat-világbajnokságot, április elején, Nantes-ban európai olimpiai selejtezőt rendeznek, a májusi világselejtezőnek pedig éppen Budapest ad otthont – s a Körcsarnokhoz még 2004-ből Jakabnak kellemes emlékei fűződnek. A 21 éves asztaliteniszező (akárcsak válogatott- és klubtársai, Pázsy Ferenc és Zwickl Dániel) pekingi szereplésre pályázik, ami nehéz, de nem lehetetlen küldetés: elég néhány jól sikerült meccs és egy-két bravúr, hogy kivívhassa az ötkarikás részvétel jogát. (Nantes-ban tizenegy, Budapesten újabb két játékos válthatja meg a pekingi repülőjegyet.)

A Lombard-BVSC Bajnokok Ligája-szereplése is sokat segített Jakab és a többiek fejlődésében: amellett, hogy elérték, hogy immáron mindannyiukat neves külföldi gárdák környékezik, a játékosok a hazai, kevésbé színvonalas összecsapások mellett az európai elittel is rendszeresen, ki-ki mérkőzéseken is összemérhették az erejüket, és ez – na meg persze a klubedzések és a hosszabb-rövidebb válogatott összetartások Tatán – meg is hozták a maguk eredményét: Jakab is egyre jobb formában, érettebben pingpongozik.

Minderről a világranglista 106. helyén álló játékosnak keddtől Szlovéniában lesz lehetősége számot adni, ahol másik tizenhat magyar játékossal együtt az évad első Pro Tour-versenyén szerepel majd. A férfimezőnyben 173-an indulnak, de a legjobb ázsiaiak távol maradnak az eseménytől, azaz a magyaroknak is valamivel több lehetőségük lesz jó eredmények elérésére. Egy sikeres sorozat, néhány meglepetésgyőzelem pedig önbizalmat is adhat a következő hónapok nagy megpróbáltatásaihoz, amelyek eredményeként remélhetőleg magyar férfi játékosnak is szurkolhatunk majd Pekingben.

Legfrissebb hírek

José Barroso: Nem láttam még olyan futballistát, aki Cristiano Ronaldónál jobban akarja a győzelmet

Foci vb 2026
4 perce

Joao Félix üzent a kritikusoknak: újra elvállalná a tizenegyest

Foci vb 2026
9 perce

Benczur Márton: Már alábecsülnek minket

Vízilabda
26 perce

120 éve született Kárpáti Károly, a magyar szabadfogású birkózás atyja

Népsport
27 perce

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
31 perce

A portugálok és a horvátok is a váltómezüket viselik egymás ellen – a mai mezek

Foci vb 2026
31 perce

Pape Gueye nem játszik a szenegáli válogatottban, ha marad az edzői stáb

Foci vb 2026
45 perce

Exkluzív interjút adott lapunknak a 2008-as Európa-bajnok spanyol csapat tagja

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik