Jogerősen is itt a vég

V. G.V. G.
2008.01.16. 23:24
Címkék

Még lapzártánkkor is tartott a soproni önkormányzat rendkívüli közgyűlése, amelyen a képviselőknek arról kellett dönteniük, a város vezetősége megteheti-e csütörtökön egyeurós vételi ajánlatát az olasz tulajdonosi körnek a csapatot működtető gazdasági társaság 79 százalékos üzletrészéért. A döntést megnehezítette, hogy nem tisztázott, az így százszázalékos tulajdonrészhez jutó városnak érdemes-e (s megéri-e?) mentőövet dobnia a tetemes adósságot felhalmozó együttesnek. Hiszen ha a csapat vissza is kapná a folytatáshoz szükséges licencet, akkor sem találnának megnyugtató választ Végh Tibor edző dilemmájára: „Még ha el is tudunk indulni a tavasszal, kérdem én: kivel?”

A szövetség fegyelmi bizottsága ugyanis decemberben az MLSZ-szel szemben fennálló tartozása miatt három büntetőponttal sújtotta az FC Sopront, és 2008. március 31-ig megvonta tőle az átigazolási jogot. A soproniak megjelentek az idézésen, és elismerték tetemes tartozásukat, azonban nem fellebbeztek, így a határozat januárban jogerőre emelkedett, ami azt sugallja: nincs tovább.

A játékosok péntekig vártak, majd aki tudott, távozott. Az NB III-as gárdából maradt néhány fiatal a keretben, de nem annyi, hogy a soproniak ki tudjanak állni, igazolni pedig nem lehet…

Az önkormányzat kiegyenlítette a klub legsürgősebb tartozásait, a fegyelmi bizottság határozata viszont visszavonhatatlan. Az MLSZ-nél megerősítették: lezárták az ügyet, fellebbezésnek helye nincs. Felülvizsgálatot is csak akkor lehetne kérni, ha az eljárás során szabálytalanság történt volna, de erről szó sincs. Az sem lehet kifogás, hogy egy „bűn” miatt csak egy büntetés járhat, ugyanis a fegyelmi szabályzat nyolcadik paragrafusa kimondja: a büntetőpont megállapítása együtt is alkalmazható a labdarúgó(k) átigazolási jogának megvonásával.

Legfrissebb hírek

Yamal korai gólja után az első félidő hajrájában négy perc alatt fordított Anglia

Minden más foci
20 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
53 perce

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
1 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
1 órája

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
1 órája

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
1 órája