A neheze még hátravan

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
2008.01.19. 01:55
Címkék

A WestEnd Grand Prix selejtező jében az olimpiai kvótára még esélyes hölgyek közül egyedül Tóth Hajnalka nem jutott be a legjobb 64 közé. Mincza-Nébald Ildikó viszont már a csoportküzdelmek után vehette a vívózsákját, és siethetett haza pihenni, mivel veretlenül, remek tusaránnyal végzett. Hormay Adrien is jól vívott, de rá így is túlóra várt, svájci ellenfele pástba döngölése után viszont biztossá vált, hogy szombaton is vívhat. Mincza-Nébald és Hormay mellett Kiskapusi Dóra, valamint Antal Edina csatlakozott a kiemeltekhez, köztük Szász Emeséhez és Nagy Tímeához.

„Kiegyezek a létszámmal. Maradhattak volna többen, de így is jól kezdtünk” – foglalta össze az első napot Kulcsár Győző szövetségi kapitány.

A szombat nagy változásokat hozhat a kvalifikációs ranglistán, a jelenleg hátul lévő Nagy Tímea is egycsapásra az élmezőnybe kerülhet egy jó eredménnyel. A főtáblán három magyar is túl közel van egymáshoz, ha Szász Emese és Kiskapusi Dóra győz az első fordulóban, a 16 közé jutásért egymással vívnak majd. Ha a papírforma érvényesül, és Szász továbbjut, akkor a nyolcaddöntőben egy másik magyar kvótaaspiránssal, Hormay Adriennel találkozhat.

A feszültnek ígérkező verseny az olimpiai kvalifikáció jegyében zajlik, amire már a csarnok bejáratánál felhívja a figyelmet egy hatalmas felirat: Az olimpia a tét! Az öt sportág (vívás, öttusa, kajak-kenu, cselgáncs, asztalitenisz) összefogásával zajló ötkarikás kampány jegyében a szombati asszókat a kajakozó olimpiai bajnok Kovács Katalin és az öttusa tavalyi világ- és Európabajnoka, Horváth Viktor is megtekinti. Öttusázó az indulók között is akadt, mégpedig az Athénban Vörös Zsuzsanna mögött olimpiai ezüstérmes Jelena Rublevska, aki majdnem eljutott a főtábláig – balszerencséjére összeakadt Imke Duplitzerrel, a német klasszis pedig elütötte attól, hogy „belekavarjon” a vívók kvalifikációs csatározásaiba.

A szombati program 8 órakor kezdődik, a legjobbak fél háromtól döntik el az érmek és a kvalifikációs pontok sorsát.

Legfrissebb hírek

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
5 perce

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
28 perce

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
30 perce

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
52 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája