Sándor György az újabb magyar zarándok

Á. L.Á. L.
2008.01.24. 23:20
Címkék

Az átigazolási piacon feltűnően aktív Plymouth Argyle magyar szekciója csütörtöktől ismét háromtagúra bővült: a Halmosi Pétert és Tímár Krisztiánt (korábban Buzsáky Ákost) is soraiban tudó „zarándokok” fél plusz három évre szerződtették az Újpest háromszoros válogatott középpályását, Sándor Györgyöt.

Az átigazolási összeget a felek üzleti titokként kezelik.

„Csütörtök délután került pont az átigazolási ügy végére, a két klub megegyezett egymással, ahogy én is a Plymouthtal – mondta a főszereplő, Sándor György. – A fél év ellenére nem kölcsönadásról van szó, az angolok megvették a játékjogomat az Újpesttől, és a nyáron – ha mind a két fél elégedett – érvénybe lép a hosszabbítás. A körülmények puritánok, de rendezettek; a játékosok, a szakemberek és a klub alkalmazottai közvetlenek, segítőkészek. Korábbi sérülésem miatt egyelőre rehabilitációs edzéseken veszek részt, de látva a többiek munkáját, igazat kell adnom a tapasztalatból beszélő Halmosi Petiéknek: alighanem a meccs ritmusú tréningekre a legnehezebb átállni. Nem tudom, mikor szállhatok be a többiek közé, mindenesetre fizikailag fel kell építenem magam a majdani bemutatkozásra. Hogy mi a célom? A magyarok megítélése nagyon jó a Plymouthnál, ezt szeretném még pozitívabbá tenni. Ha a szurkolók ugyanúgy szeretnek és megbecsülnek, mint Halmosi Pétert és Tímár Krisztiánt, talán elmondhatom majd, hogy jó úton járok.”

Legfrissebb hírek

Még egy példa Mbappé, Kane és Messi klasszisára

Foci vb 2026
5 perce

Vívó-vb: három helyen változott a magyar csapat az Eb-hez képest

Egyéb egyéni
7 perce

„Milák Kristóf indul a párizsi Európa-bajnokságon” – Szabó Álmos az NS-nek

Úszás
17 perce

Csinger Márk marad a bajnok ETO FC-ben – hivatalos

Labdarúgó NB I
36 perce

Július 10-én temetik Németh Zsanettet

Birkózás
41 perce

Röplabda: megvan a második magyar siker az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
41 perce

A Német Labdarúgó-szövetség megkérte Nagelsmannt, hogy mondjon le – sajtóhír

Foci vb 2026
45 perce

A címvédő Swiatek könnyen, a tavalyi döntős Anisimova nehezen jutott tovább Wimbledonban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik