Győrffy Dóra szintre ért

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.01.27. 00:39
Címkék

Teljesítette az olimpiai nevezési szintet Győrffy Dóra. A debreceniek magasugrója a Budapest-bajnokság második napján 191 centiméterrel nyerte meg a versenyt, s ezzel megugrotta a pekingi induláshoz szükséges A-szintet, így várhatóan ott lesz az olimpián. (Ahogy a MOB honlapja fogalmaz: az A- és B-szint teljesítése nem jelent automatikus olimpiai csapatba kerülést, a végleges olimpiai csapat kialakításának kritériumát a 2008-as szakmai programban határozzák meg). A harmadik olimpiájára készülő Győrffy látványosan melegített, a verseny kezdetekor azonban idegesen, kissé görcsösen mozgott. Ám miután átjutott a 191 centiméteres nevezési szint felett, a 195-ön is volt egy jó kísérlete. „Azt hiszem, a versenyen nem volt olyan jó ugrásom, mint a bemelegítéskor – mondta Győrffy megkönnyebbülten. – Túlságosan izgultam, tudtam, hogy képes vagyok arra, hogy átjussak a százkilencvenegy centiméter felett, végre túl vagyok rajta. Eddig nem tudtam felszabadultan, könnyedén versenyezni, most viszont jókedvűen várom a folytatást, úgy érzem, jóval feljebb is juthatok.” A férfi magasugrók közül Dragutin Topics kápráztatta el a nézőket. A szerbek csúcstartója az olimpiai csapattagságot célozta meg, és sikerült kiharcolnia a pekingi részvételt. A 37 éves (!) versenyző a 195 centiméteren „átlépőzve” libbent át, ezután a 213-as magasságon tett kísérletet, majd a 227 centis nevezési szintet is elsőre vitte.

Eredmények a 17. oldalon

Legfrissebb hírek

Fehér Miklós egykori bragai csapattársa szerint Portugália eddig visszafogott volt a világbajnokságon

Foci vb 2026
1 perce

José Barroso: Nem láttam még olyan futballistát, aki Cristiano Ronaldónál jobban akarja a győzelmet

Foci vb 2026
7 perce

Joao Félix üzent a kritikusoknak: újra elvállalná a tizenegyest

Foci vb 2026
11 perce

Benczur Márton: Már alábecsülnek minket

Vízilabda
29 perce

120 éve született Kárpáti Károly, a magyar szabadfogású birkózás atyja

Népsport
29 perce

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
34 perce

A portugálok és a horvátok is a váltómezüket viselik egymás ellen – a mai mezek

Foci vb 2026
34 perce

Pape Gueye nem játszik a szenegáli válogatottban, ha marad az edzői stáb

Foci vb 2026
48 perce
Ezek is érdekelhetik