Az élet

…mert belemart az élet sokszor durván, mély sebet ejtve. De fiatal volt és erős. Ha sírt, kevesen látták, ha tehetetlen dühöt érzett, magában üvöltött. Rohant, vágtatott át az életen, határokat átlépve, az idővel versenyt futva. S közben újra és újra, nap mint nap megállt. Futballkapu előtt toporgott, olykor kitaposott, sáros, mély dagonyában vetődött, de ott érezte igazán jól magát. Edzésen, meccsen – kapusként. S persze hogy győzni akart mindig, mindenhol, hiszen a sors a világ legjobb csapatának kapujába állította, és Puskás Öcsivel, Bozsik Cucuval, Kocsis Kockával, Budai Púpossal nem is beszélhettek másról, mint a sikerekről.

Itthon a Honvéd-pályán, címeres mezben a Wembleyben, Helsinkiben az olimpián – vagy éppen a berni Wankdorf Stadionban, ahol aztán minden másként alakult. Belemart az élet, sokszor durván, mély sebet ejtve. Ott, Svájcban az ’54-es vb-döntőn a legjobban. Grosics Gyula nem mondja, de ma is gyakran álmodik azzal a meccsel, az NSZK 3:2-es győzelmével, Max Morlock vagy Uwe Rahn góljával. Ott, Bernben talán azt hitte, vége, nincs értelme az életének.

Aztán talpra állt a magyar futballal együtt, s ez még akkor is igaz, ha már nem lett újabb Aranycsapatunk, s nem vertük meg még egyszer 6:3-ra az angolokat Londonban. Mennyi minden történt vele azután, te jó ég! Felejthetetlen védések Tatabányán, emlékezetes illegális túra a Honvéddal, miközben itthon földbe tiporta a forradalmat a szovjet agresszor, aztán újra Tatabánya, s rövid edzősködés, majd tizenkét esztendő elnökösködés a Volán SC élén. Csoda-e hogy több könyv is született a legendás Fekete Párduc életéről? De hiába mart bele az élet, sokszor durván, mély sebet ejtve – a jó Isten vigyáz rá.

Hétfőn lesz 82 esztendős. A barátai már szervezték az ünnepi vacsorát, ám a kapus most kórházban marad. Nem mehet, mert újabb és újabb akadályokat kell leküzdenie, túl három infarktuson, egy bypassműtéten, szívritmusszabályzó-beültetésen, tüdőgyulladáson, tüdőkilukadáson. De erősnek kell lennie. Még akkor is, ha olykor már feladná. Mert néha erre is gondol, ott, a Kútvölgyi úti kórházban, teleaggatva csövekkel. Hogy már nincs értelme az életének.

Azt írta egyszer valaki, hogy a szem szebbnek látja a csillagokat, mint a távcső, mert az megfoszt bennünket az illúziótól. Erre gondoljon most a kapus: nem szabad feladnia, élnie kell – életben tartva az illúziót, hogy az igazi hősökön nem fog az idő. S Grosics Gyula ebben az országban több, sokkal több, mint igazi hős…