Az újonc elbánt a Reallal

MUNKÁCSY ANDRÁSMUNKÁCSY ANDRÁS
2008.02.02. 23:45
Címkék

A Real érkezésével felpezsdült az élet Almeríában, a fővárosiakat csaknem ezer szurkoló várta az andalúz kisváros repülőterén, újabb ötszáz pedig a szállodánál. Ramón Calderón, a királyi gárda első embere rögtönzött beszédében győzelmet jósolt az újonc ellen, és méltatta együttese idei teljesítményét is. „Büszkének kell lennetek erre a csapatra, mert igazi férfiak alkotják. A tavalyi év trófeái fontosak, de a leglényegesebb az, hogy újra magunkénak vallhatjuk azokat az értékeket, amelyek naggyá tették ezt a klubot: a fegyelmet, az alázatot és az egységet” – mondta az elnök.

Bernd Schuster vezetőedző kevésbé lehetett derűlátó, sérülés miatt ugyanis Fernando Gago, Pepe, Gabriel Heinze és Christoph Metzelder sem állt rendelkezésére, ráadásul Ruud van Nistelrooy is betegséggel bajlódott a héten, Arjen Robben pedig közvetlenül a mérkőzés előtt belázasodott. Mali kiesése után visszatért azonban az Afrikai Nemzetek Kupájáról Mahamadou Diarra, aki Júlio Baptista helyét foglalta el a középpályán.

A hazaiak az idén még nem találtak legyőzőre – utóbbi három meccsüket 1–0-ra nyerték meg –, ennek szellemében a Madrid ellen is hamar gólt szereztek: gyorsan elvégzett bal oldali szabadrúgást követően Fabio Cannavaro a földön fekve fejjel igyekezett felszabadítani, ami nem sikerült, majd az ötösön helyezkedő Juanito közeli lövése után Iker Casillas már csak a gólvonal mögül tudta kiütni a labdát. A második félidő elején az olasz védő újabb találathoz asszisztált: elsodorta a helyzetbe kerülő Negredót, aki biztos lábbal értékesítette a megítélt büntetőt.

A piros-fehérek az 55. percig uralták a játékot, azután a Real átvette a kezdeményezést, de helyzetekig csak az utolsó negyedórában jutott el. Raúl és Gonzalo Higuaín kísérletét azonban Diego Alves hárította, így az Almería megszakította a bajnokaspiráns tíz forduló óta tartó veretlenségi sorozatát (9 győzelem, 1 döntetlen) a Primera Divisiónban, egyúttal esélyt teremtett a Barcelonának arra, hogy vasárnapi győzelmével hat pontra faragja a hátrányát.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám kétszeres magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
15 perce

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
18 perce

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
40 perce

La Liga: Valencia–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
43 perce

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
44 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
48 perce

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
1 órája

Varázslatos est Dunaszerdahelyen, nyert a DAC a Kassa ellen

Minden más foci
1 órája