Nem súlyos Dzsudzsák sérülése

2008.02.02. 23:45
Címkék

„Csak Dzsudzsák Balázs szerep lése kérdéses az AZ elleni mérkőzésen, egyébként Sef Vergoossen edző a teljes keretből válogathat” – írta a PSV honlapja, ami riadalmat is okozhatna, hiszen a magyar támadó az eddigi öt meccsen rendre kezdő volt, és három góljával, valamint egy gólpasszával jelentős érdemei voltak abban, hogy a PSV 2008-ban már 13 ponttal gazdagodott. Szerencsére a szerkesztők aggodalma korainak bizonyult, legalábbis Dzsudzsák lapunknak adott nyilatkozata alapján.

„Elég csúnya volt a bokám, ez igaz, de tudom vállalni a játékot – mondta a PSV légiósa. – Már az Excelsior ellen megrúgtak, aztán Amszterdamban is ugyanott találtak el. A meccs után furcsa kezelést kaptam, forró vízbe tettek valami sós anyagot, két perc múlva meg átváltottak hideg vízre. Jót tett. Az edzésen futottam, cicáztam, de a kapura lövéseknél még inkább pihentettem a bokám. Mindenképpen szeretnék játszani, és ha rajtam múlik, fogok is.”

Legfrissebb hírek

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
18 perce

La Liga: Valencia–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
21 perce

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
22 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
26 perce

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
40 perce

Varázslatos est Dunaszerdahelyen, nyert a DAC a Kassa ellen

Minden más foci
44 perce

Úszás: évjáratos csúcsokkal zárult az ob

Utánpótlássport
51 perce

Rövid pályás úszó ob: századok döntöttek nyolcszázon

Úszás
56 perce