Ovecskin fantasztikus volt

2008.02.02. 23:45
Címkék

Alekszandr Ovecskin elképesztő: ezúttal öt gólból ötben volt benne az 5–4-re végződő Washington–Montreal meccsen: egymaga ütött négyet, és kiosztott egy asszisztot is. Mindezt úgy, hogy az előző játéknap maradványaként csúnya heg éktelenkedett a szeme alatt, ezúttal pedig az ajkát kellett összevarrni, mert eltalálta egy korong. Mindennek a tetejébe a meccs elején általa felöklelt Francois Bouillon a második harmad közepén visszaadta a kölcsönt, s úgy felkente a palánkra, hogy eltörött az orra. „Ez különleges nap volt. Orrtörés, öltések és négy gól. Minden kijutott” – összegzett Ovecskin, aki immár mindhárom NHL-szezonjában eljutott legalább negyven gólig, ám a Canadiens elleni öt pontja így is „csak” egyéni csúcsbeállítás, hiszen december 29-én az Ottawa ellen is ugyanennyit termelt. A mostani négyesbe rejtett mesterhármasa egyébként a negyedik volt karrierje során, de csak az első a Capitals csarnokában – repkedtek is a baseballsapkák. Teljes joggal.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám kétszeres magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
16 perce

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
19 perce

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
41 perce

La Liga: Valencia–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
44 perce

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
45 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
49 perce

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
1 órája

Varázslatos est Dunaszerdahelyen, nyert a DAC a Kassa ellen

Minden más foci
1 órája