Rengeteg helyzet maradt ki

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
2008.02.05. 14:49
Címkék

A Törökországban edzőtábo rozó Budapest Honvéd hétfőn ismét pályára lépett, az ellenfél a román első osztály 16. helyezettje, a Farul Constanta csapata volt. Supka Attila ezúttal nem mindenkinek adott játéklehetőséget, így Pomper Tibor, Dobos Attila, Vincze Gábor, Bojtor László, Veledar Esad, az orosz Alanyija Vlagyikavkaz ellen kiállított, emiatt egy mérkőzésre eltiltott Hercegfalvi Zoltán és a próbajátékon lévő brazil Netto csak edzésen vett részt. A vezetést húszpercnyi játék után egy jobb oldali szabadrúgást követően (Bárányos Zsolt volt a feladó) Filó Tamás szerezte meg a Honvédnak, az ellenfél tíz perccel később egy szögletet követően egyenlített. Ebben a játékrészben egyértelműen fölényben volt a magyar együttes, azonban kimaradtak a jobbnál jobb lehetőségek. A folytatásra visszaesett a színvonal, kiegyenlítettebb lett a találkozó, az eredmény már nem változott.

Szombaton az üzbég válogatott ellen Szabó Ádám találatával győzött az MTK Budapest, a törökországi edzőtáborozás utolsó fellépésén azonban vereséggel zárt az élvonalban listavezető gárda. A rivális a Bundesliga 2.-ben ugyancsak éllovas Borussia Mönchengladbach tartalékcsapata volt, amely a 35. és a 42. percben esett gólokkal a maga javára döntötte el a párharcot. A fővárosiak kedd délelőtt indulnak haza Törökországból.

A hét első napján a Győri ETO FC is megérkezett Antalyába: az Egervári Sándor által irányított együttes tíz nap alatt négy mérkőzést játszik majd az edzőtáborban.

Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
16 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
23 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
38 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája