Döntetlen a budvai pokolban

2008.02.10. 23:10
Címkék

Félelmetes hangulatban kez dődött a LEN-kupa-elődöntő első mérkőzése, amelyen a hazai szurkolók minden hangtechnikai eszközt bevetettek. A mérkőzésen a szigorú játékvezetők jóvoltából szinte végig emberelőnyben pólózhatott a budvai gárda, nem kevesebb, mint tizennyolc emberelőnyt kapott a hazai együttes, igaz, ebből csak hetet tudtak kihasználni, míg az egriek tízből ötöt belőttek. A montenegróiak az első két negyedben még jól sáfárkodtak a fórokkal, a folytatásban azonban a remekül védő Szécsi Zoltán vezérelte védelem sorozatban hatástalanította Csiricsék próbálkozásait. A világ talán két legjobb kapusa, a szerb Denisz Sefik és a magyar Szécsi Zoltán párharcából egyértelműen Szécsi került ki győztesen, a negyedik negyedben Veljko Uszkokovics ötméteresét is hárítani tudta.

A záró játékrészben 8–6-ra megléptek a montenegróiak, de Varga II Zsolt, majd a kanadai Aaron Feltham találatával sikerült egyenlíteni. Másfél perccel a találkozó vége előtt Gerendás György időt kért, majd kiválóan végrehajtott emberelőnyös figurából Kis Gábor löbbölt Sefik hálójába (8–9). A budvaiak hat másodperccel a vége előtt Nenad Milanovics révén döntetlenre hozták a mérkőzést. Az eredménnyel az egriek döntőbe jutási esélye jelentősen megnőtt a március 15-i visszavágó előtt.

Legfrissebb hírek

Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren a nyílt vízi úszó-vk-n

Úszás
4 perce

Röplabda BL: veszélyes is lehet a Fino sima győzelme

Röplabda
10 perce

Nem bírt egymással a Sopron és a Mosonmagyaróvár az NB III-ban

Labdarúgó NB II
33 perce

Pápai Olivér ezüstérmes 200 méter gyorson az ifjúsági olimpián

Úszás
36 perce

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
51 perce

Udvardyék elődöntőbe jutottak Csennaiban

Tenisz
56 perce

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
1 órája

A német szövetségi kormány nem akar lemondani a hokivébéről

Jégkorong
1 órája