Elhunyt a Honvéd legendás kosárlabdázója, Gellér Sándor

Gellér Sándor 1947. július 3-án, Püspökladányban született, édesapja, idősebb Gellér Sándor válogatott labdarúgókapus volt, védett az ötvenes évek legendás Aranycsapatában is. Fia az MTK-ban bontogatta szárnyait, az ifiválogatottig jutott, majd a labdarúgást elhagyva választotta a kosárlabdázást, Greminger János volt a példaképe. 1966-ban igazolt a Honvédhoz, amelyben 20 évig, 1986-ig játszott, 15 bajnoki címnek és nyolc kupagyőzelemnek volt részese, méltó utóda lett a legendás játékmesternek. Maximalizmusáról volt híres, nagyon szeretett edzeni, minden játékostársát tisztelte. Tagja volt az 1969-es Európa-bajnokságon 8. helyezett magyar válogatottnak, majd a 80-as évek elején játékosedzőként is tevékenykedett a nemzeti csapatnál – olvasható az mkosz.hu nekrológjában.
„A győzni akarás folyamatosan magas szinten történő tartása ugyanúgy fontos, mint a vereség sportszerű elismerése. Ez esetben az a lényeges, hogy a játékos abban a biztos tudatban jöhessen le emelt fővel a pályáról, hogy ő valóban mindet megtett a siker érdekében!” – idéz a szövetség egy jellemző gondolatot Gellér Sándortól, aki visszavonulása után a ZTE edzőjeként bajnok lett 1988-ban. Később dolgozott Ausztriában, Körmenden, Kaposváron és Sopronban, irányította a MÁV NTE női csapatát, foglalkozott fiatalok egyéni képzésével is.
A november 6-án, pénteken Németfaluban elhunyt Gellér Sándort a Budapesti Honvéd és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége saját halottjának tekinti.

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete






