Se pénz, se foci

2008.02.10. 23:10
Címkék

A szezon elejétől látszik, hogy a Levanténak túl erős a Primera División, de most már úgy tűnik, nem csupán sportszakmailag, hanem anyagilag is. Legalábbis ha hinni lehet a játékosoknak, akik úgy nyilatkoztak, ha a február 17-i, Osasuna elleni bajnokijukig a vezetők nem rendezik tartozásaikat, sztrájkba lépnek. „Hiszünk a vezetőknek, és bízunk is bennük, de ha egy héten belül nem történik semmi, lépnünk kell” – mondta Inaki Descarga csapatkapitány.

A kerettagok döntő többsége még az előző szezonra járó pénzének 60-80 százalékát sem kapta meg, a mostani idényben pedig senki sem kapott többet a szerződése szerint neki járó összeg 15 százalékánál. „Sajnos a fiúk nem igazán bíznak abban, hogy megfelelően rendeződik a helyzet – ismerte el Giovanni De Biasi, a Levante vezetőedzője. – Nem egyszerű ilyen körülmények között dolgozni”

Némiképp érthetetlen, hogy a Levanténál miért most álltak elő a követelésekkel, hiszen a biztos kiesőjelölt (10 pont választja el a bentmaradást érő helytől) az évad során először hozott össze hárommeccses veretlenségi sorozatot. A Mallorcával (2–2) és a Santanderrel (1–1) ikszelt, közben idegenben nyert a Real Murcia (3–2) ellen, és kis szerencsével Bilbaóban is folytathatná sorozatát. Így azért nem lesz könnyű.

Legfrissebb hírek

Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren a nyílt vízi úszó-vk-n

Úszás
4 perce

Röplabda BL: veszélyes is lehet a Fino sima győzelme

Röplabda
10 perce

Nem bírt egymással a Sopron és a Mosonmagyaróvár az NB III-ban

Labdarúgó NB II
33 perce

Pápai Olivér ezüstérmes 200 méter gyorson az ifjúsági olimpián

Úszás
36 perce

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
51 perce

Udvardyék elődöntőbe jutottak Csennaiban

Tenisz
56 perce

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
1 órája

A német szövetségi kormány nem akar lemondani a hokivébéről

Jégkorong
1 órája